Iohannis sürgette a NATO romániai harccsoportjának létrehozását

Klaus Iohannis szerint az Ukrajna elleni orosz agresszió igazolja a legbeszédesebben azt, hogy szükség van a NATO keleti szárnyának sürgős megerősítésére.

Az államfő erről a Bukarestben tartott román–lengyel–török háromoldalú találkozó elején nyilatkozott kedden. Beszédében üdvözölte, hogy a NATO erősítette a romániai jelenlétét, és döntött a gyors reagálású haderejének bevetéséről is. Külön megköszönte Lengyelország és Törökország hozzájárulását a katonai szövetség elrettentő képességének növeléséhez, ugyanakkor sürgette a NATO romániai harccsoportjának létrehozását.Háromoldalú találkozó zajlott Bukarestben | Fotó: presidency.ro

Klaus Iohannis emlékeztetett arra, hogy Románia a jelenlegi 2 százalékról a GDP 2,5 százalékára készül növelni a védelmi kiadásait, ami lehetővé teszi a román hadsereg korszerűsítését. Az államfő ismételten elítélte az Ukrajna elleni orosz katonai agressziót, amit a második világháború utáni legsúlyosabb válságnak nevezett, és megerősítette, hogy Románia határozottan kiáll a szomszédos ország területi épsége és szuverenitása mellett, és továbbra is szándékában áll segíteni az ukrán népet.

Iohannis kifejtette: Romániára, Lengyelországra és Törökországra fontos szerep hárul a Fekete-tengeri térség, illetve a NATO keleti szárnya biztonságának és stabilitásának a megerősítésében. Meggyőződését fejezte ki, hogy a három ország együttműködése mindhárom fél számára előnyökkel jár, és növeli a régió biztonságát. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a megnövekedett menekülthullámmal és egy küszöbön álló energiaválsággal küszködő Moldovai Köztársaságnak segítségre van szüksége. Úgy vélekedett, hogy a NATO és az Európai Unió ereje az egységes fellépésben rejlik.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Az államfő közölte, hogy az elnöki tanácsosok szintjén megtartott román–török–lengyel háromoldalú találkozó napirendjén a térség biztonságának helyzete mellett a migrációval, a terrorizmussal és a klímavédelemmel kapcsolatos kérdések is szerepelnek.

Kapcsolódók

Kimaradt?