Iohannis: a háború többdimenziós fenyegetést és kockázatot generált

A légierő a román hadsereg „homogén és dinamikus alkotóeleme", amely mind önállóan, mind szövetségi keretek között kiemelkedő eredményeket ért el – hangsúlyozta Klaus Iohannis államfő a román repülés és légierő napja alkalmából kiadott üzenetében, amelyet Ion Oprişor elnöki tanácsadó olvasott fel a román repülőzés hőseinek tiszteletére emelt bukaresti emlékműnél tartott szombati ceremónián.

A légierő a nemzetbiztonsági intézmények hasonló struktúráival együtt az évek során sikeresen vett részt a különféle hadszíntereken végrehajtott missziókban, a hazai vagy külföldi vészhelyzeti beavatkozásokban, valamint a román állampolgárok válságövezetekből való hazaszállításában, idézi az elnök üzenetét az Agerpres hírügynökség.

Klaus Iohannis hangsúlyozta, Oroszország Ukrajna elleni provokálatlan katonai agressziója regionális és euroatlanti szinten is megváltoztatta a biztonsági paradigmát, olyan többdimenziós kockázatokat és fenyegetéseket generált, amelyekkel szemben egyre nehezebb fellépni. Fotó: Védelmi Minisztérium Facebook oldala„Románia a szövetség első védelmi vonalában áll, és továbbra is a régió stabilitásának egyik pillére, megbízható szövetséges, amely aktívan részt vesz a keleti szárny védelmi és elrettentő képességének megerősítésére irányuló közös erőfeszítésekben” – tette hozzá. Rámutatott, az ország és a NATO légterének védelmében a román légierő katonai pilótáinak, illetve a katonai földi kiszolgálást végző személyzetnek is meghatározó szerepe van.

„Folytatjuk a román hadsereg korszerűsítését, és ennek elengedhetetlen feltétele, hogy a GDP 2,5 százalékát védelmi kiadásokra, ezen belül több mint 20 százalékot a hadsereg modern technológiával való felszerelésére fordítsunk. A legjelentősebb haderőfejlesztési programok számottevő része a légierőt érinti" – nyomatékosította Iohannis.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?