Iohannis: Romániában nem lesznek megszorítások

Klaus Iohannis román elnök kijelentette, hogy a bukaresti kormány nem tervez megszorító intézkedéseket, mert a háború okozta válságok idején az ilyen típusú döntések szerinte csak rontják a helyzetet.

A román elnök kedden egy sajtótájékoztatón beszélt erről. Kifejtette, hogy a 2008-as nemzetközi gazdasági válság idején, amely Romániát főleg 2010-ben és 2011-ben sújtotta, foganatosítottak megszorító intézkedéseket – akkor egész Európa megszorításokkal próbált kitörni a válságból –, de az eredmények nem voltak jók. „Nem áll szándékomban elfogadni egy ehhez hasonló újabb kísérletet Romániában” – szögezte le.

Fotó: Presidency.ro

Hozzátette, hogy a kormány eddig jól kezelte a helyzetet, egyrészt elegendő pénzt fordít a beruházásokra, és ebből a szempontból Romániának szerencséje van, hogy jelentős európai uniós forrásokat fordíthat erre a célra. Másrészt a kormánynak sikerült elfogadnia olyan támogatási programokat, amelyek a szociálisan sérülékeny lakosságot segítették abban, hogy sikeresen átvészelje az infláció okozta sokkot – magyarázta az elnök.

Iohannis cáfolta azokat a forgatókönyveket, miszerint Románia korlátozni készül a nagy vállalatok gázfogyasztását. Az elnök szerint egyelőre nem érdemes spekulálni a gáz racionalizálásáról, ha voltak is erről megbeszélések, akkor ezek szakértői szinten zajlottak, mert ha bekövetkezik egy katasztrófa, akkor jó felkészülni rá. „Nem dolgozunk jelenleg ilyen forgatókönyvön” – mondta az elnök.

Újfent megerősítette, hogy nem támogatja az egységes adókulcson alapuló, jelenleg hatályos adózási rendszer módosítását, így nem ért egyet a kormánykoalícióban helyet foglaló szociáldemokraták javaslatával a progresszív adózási rendszerre való átállásról.

Kapcsolódók

Kimaradt?