Ingyen utazhatnak Kolozsváron az iskolások és az egyetemisták

A pénteki rendkívüli tanácsülésen fogadták el a képviselők azt a határozatot, mely szerint a Kolozsváron tanuló diákok (iskolások és az állami egyetemeken hallgató egyetemisták egyaránt) ingyen utazhatnak a városi tömegközlekedési eszközökön.

„Az ingyenes tömegközlekedés biztosítása a Kolozsváron tanuló iskolások és egyetemisták számára mindig prioritásunk volt. Ebben az évben a tanügyminisztérium által biztosított 90%-os finanszírozást, az önkormányzat kiegészítette, így a kolozsvári egyetemisták is teljesen ingyen utazhatnak. A Kolozsváron tanuló, de nem itt lakó iskolás diákok esetében pedig az ide történő utazási költségeket átvállalja a kolozsvári önkormányzat, a város területén pedig egy vonal ingyenes használatát biztosítja" - jelentette ki Oláh Emese kolozsvári alpolgármester.

Fotó: Polgármesteri Hivatal

„A jövőre nézve pedig a város területén is teljesen ingyenes szállítást kíván Kolozsvár önkormányzata biztosítani minden itt tanuló diáknak. Kolozsvár nem egy olcsó város, biztos vagyok benne, hogy sok diák örvend ennek a döntésnek és használni fogja a tömegközlekedést a városban. Ezzel is köszöntjük őket az új tanévben" – idézte Oláh Emesét, Kolozsvár RMDSZ-es alpolgármesterét kabinetjének sajtóközleménye.

Az ingyenes tömegközlekedés biztosítása egyben a Zöld Kolozsvár koncepció része is, hiszen az alternatív közlekedési eszközök használata az egyik alappillére a programnak – teszik hozzá.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?