Illyés Gergely a magyar szavazókedvről: egy kísérlet zajlik 

Picivel magasabb csupán a szavazói kedv, mint tavaly novemberben - ezt jelzik a kora délután részvételi adatok. Illyés Gergely politológus a diaszpóra aktivizmusát emelte ki ezzel kapcsolatban, s arra hívta fel a figyelmet, hogy míg korábban az USR jelöltje volt a külföldön élők kedvence, 2024-ben már az AUR, illetve Călin Georgescura voksoltak nagy létszámban.

Az elemző emlékeztetett rá: a felmérések George Simiont jelezték a Románia határain kívül élő románok toronymagas favoritjának. „Simion Georgescuval együtt jelent meg a szavazóhelyiségnél, ami nyllván jelzésértekű” - tette hozzá.

Kelemen Hunor ezúttal csak egyszerű szavazóként vett részt a választásokon Fotó: MTI

Illyés Gergely elmondta: a dél-romániai délelőtti magas részvétel hagyományosan a PSD mozgósításának eredménye. „Ma már ez sem jelent túl sokat, hiszen tavaly novemberben sok szociáldemokrata voksoló szavazott Georgescura” - emlékeztetett a politológus. Szerinte a nagyvárosi szavazatok inkább Nicușor Dannak kedveznek, s itt délután erősödhet a részvételi arány. Mint mondta, sokan voksolhatnak este a hosszú hétvége adta lehetőséget kirándulásra használók közül. Hozzátette: ez különösen igaz a fiatalokra, akik a kora délutáni adatok alapján egyelőre nem túl aktívak.   

Ami a magyarlakta megyéket illeti - ahol az országos átlagnál alacsonyabb a részvétel - Illyés Gergely azt emelte ki, hogy jelenleg egy kísérletnek vagyunk szemtanúi, mivel a korábbi elnökválasztásokon volt magyar jelölt. „Nincs mihez hasonlítani a jelenlegi székelyföldi részvételi adatokat, hiszen tavaly novemberben Kelemen Hunor személyében volt magyar jelölt, most viszont nincs” - hangsúlyozta a politológus. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?