Ijesztő rekord: idén már 12 mozdony gyulladt ki Romániában

Idén öt olyan hónap is volt, amikor két-két ilyen vasúti incidensre került sor.

Szombat reggel újabb mozdony gyulladt ki, ezúttal Konstanca megyében. A mozdony meghibásodása könnyen tragédiához, de legalább is súlyos környezetszennyezéshez vezethetett volna, a szerelvény ugyanis 39, kénnel megrakott vagonból állt. Idén, pedig még csak október végén járunk, ez volt a 12. hasonló incidens, ami sokat elmond a hazai vasúti szállítás állapotáról és színvonaláról.Akcióban a tűzoltók | Fotó: Facebook/ISU Satu Mare

Ezt megelőzően legutóbb október 5-én, a Vâlcea megyei Băbeni állomáson kapott lángra egy személyszállító vonat mozdonya, előtte pedig szeptember 30-án, Szatmár megyében ben egy kőolajat szállító tartálykocsikat vontató mozdony. Az első őszi hónapban volt még egy baleset, 1-én, akkor egy, a Nagyvárad-Arad vonalon közlekedő motorvonaton keletkezett tűzvész.

Augusztusban szintén két mozdonytűz volt: az egyik Nagyvárad és Halmi között, egy személyvonaton, egy pedig Erzsébetvárosban, ahol egy rönkfát szállító tehervonat mozdonya égett ki.

Áprilisban, májusban és júliusban szintén két-két mozdony kapott lángra, augusztusban pedig egy, írja az economedia.ro. Az egyik eset kifejezetten meleg helyzetet teremtett, mivel a mozdony egy gázolajat szállító szerelvényt húzott.

Az idei évhez képest 2022 szinte eseménymentesnek mondható, hiszen 12 hónap alatt csak nyolc esetben gyúltak ki mozdonyok.  

A sok meghibásodás fő oka, hogy az állami vasúttársaság, a CFR járműállománya elöregedett, ami miatt kritikus műszaki állapotban van. A gondokat súlyosbítja, hogy a mozdonyvezetők átlagéletkora is nagyon magas, utánpótlás pedig nincs, a fiatalokat nem vonzza ez a pálya. „A CFR Călători-nál generációváltás zajlik, jobban mondva nem zajlik, mivel túl kevesen jönnek a tapasztalt mozdonyvezetők helyére. Az öreg mozdonyokkal még több baj lesz, ha ezek a tapasztalt mozdonyvezetők nyugdíjba mennek, a kormány pedig semmit sem tesz a régi mozdonyokért, nem utal ki pénzt a korszerűsítésükre” – nyilatkozta korábban Rodrigo Maxim, a Romániai Vasúti Szállítási Szakszervezeti Szövetség (FSRFR) elnöke.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem minden incidens köthető a CFR-hez, a magántulajdonban levő vasúti társaságok járműparkja sincs túl jó állapotban.

Kapcsolódók

Kimaradt?