Idén is vitázni hívja a középiskolásokat a MIÉRT

A Magyar Ifjúsági Értekezlet negyedik alkalommal szervezi meg a MIÉRT Erdélyi Perpatvart, amely egy középiskolásoknak szóló vitafórum és képzéssorozat. A szervezők célja, hogy az erdélyi fiatalok elsajátítsák az akadémiai vita alapjait és ezt a mindennapi életben is felhasználják, hagyományt teremtve az ötletek és gondolatok ütköztetésében Erdély-szerte.

„A program kezdetén a kiválasztott résztvevők egy online képzés keretén belül sajátíthatják el az elméleti tudást az Karl Popper-vitáról. Ezt követően a megszerzett ismereteket gyakorlatban is kamatoztathatják különböző témákban. December 12-én sor kerül az elődöntőre, ahol a legjobb 12 csapat jut tovább az országos döntőre, amelyet december 16-án tartanak Székelyudvarhelyen” – ismertette a progam részleteit Tornai Szilárd, a MIÉRT elnökhelyettese, vitaoktató, valamint a program koordinátora.

Fotó: Tornai Szilárd

Erdély bármely pontjáról jelentkezhetnek az érdeklődő középiskolások legkésőbb november 8-án éjfélig, 3 fős csapatokban a https://perpatvar.miert.ro/jelentkezes-2023/ linken keresztül.

„A Perpatvar, amellett, hogy megmutatta nekünk, hogyan lehet úgy eszmét cserélni, hogy ne tányértörős családi veszekedés legyen belőle, sok hasonló érdeklődési körű emberrel hozott össze minket, és sok érdekes témába nyertünk mélyebb betekintést. A nyilvános beszéd sokat javított a kiállásunkon, beszédtechnikánkon, a reakcióidőnkön a váratlan helyzetekben, és megtanította azt is, hogy ha nem tudjuk, mit akarunk mondani, akkor inkább hallgassunk, mint hogy fél percig ööö-zzünk” – véli Staharoczky Boglárka, a MIÉRT Erdélyi Perpatvar tavalyi nyertes csapatának egyik tagja.

A Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) által szervezett vitaklub nemcsak a tudás megosztásának, hanem a kritikai gondolkodás és az érvelési készségek fejlesztésének is teret ad. A korábbi évek sikerei és a pozitív visszajelzések fényében a programnak nem csupán az oktatásban, hanem az erdélyi ifjúság közösségi életében is meghatározó szerepe van.

„A vitakultúra fejlesztése elengedhetetlen, ha az erdélyi magyar fiatalok versenyképességét akarjuk növelni. Nem elégséges a tárgyi tudás, azt elő is kell tudni adni, sokszor ütköztetni véleményünket és álláspontunkat másokéval. Az MIÉRT Erdélyi Perpatvar ezt a vitakultúrát igyekszik meghonosítani, a feltörekvő fiataloknak átadni – véli Szilágyi Dóra Emese, a Magyar Ifjúsági Egyesület elnöke.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?