Idén hárman haltak meg nyugat-nílusi lázban Romániában

Idén hét megbetegedést okozott Romániában eddig a nyugat-nílusi vírus – tájékoztatott kedden a közegészségügyi intézet (INSP).

A közlemény szerint idén június 6-ától augusztus 17-éig összesen hét esetet regisztráltak, egy személy esetében pedig valószínűsíthető a fertőzés.

Idén eddig három halálesetet jegyeztek, egyet-egyet Szatmár, Ilfov és Dolj megyében. Eddig Bukarestből, Dolj és Ilfov megyéből két-két, Szatmár és Galac megyéből egy-egy megfertőződést jelentettek.

Fotó: Pexels

Mivel a nyugat-nílusi lázat okozó vírus szúnyogcsípéssel terjed, elsősorban a szúnyogok ellen kell védekezni.

A közegészségügyi intézet szakemberei azt javasolják a lakosságnak, hogy a szúnyogcsípések elkerüléséért viseljenek hosszú ujjú felsőt és hosszú szárú nadrágot, használjanak szúnyogriasztó szereket, szereljenek szúnyoghálót az ablakokra, ne tartsanak lakhelyük közelében állott vizet, és gyakran távolítsák el a szemetet lakásuk környékéről.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?