Húsz fős román delegációt vezet Vasile Dîncu az Invictus Játékokon

Fotó: AgerpresAz Invictus Játékok nyitórendezvényein vesz részt szombaton és vasárnap Vasile Dîncu. A védelmi miniszter a román hadsereg csapatával együtt vesz részt a Holland Királyságban, Hágában szervezett játékokon - közölte a szaktárca.

Idén április 16-a és 22-e között tartják a sérült katonák és veteránok sportvetélkedőjét. A román katonák harmadik alkalommal vannak jelen az Invictus játékokon: először 2017-ben Torontóban, majd 2018-ban Sydney-ben vettek részt a nemzetközi vetélkedőn, amely a küldetés közben megsérült katonák fizikai és pszichikai felépülését szolgálja.

A román hadsereget képviselő csapat 20 sebesült katonából áll. Hét sportágban fognak versenyezni, ebből hat egyéni (íjászat, atlétika, evezés, súlyemelés, kerékpározás és úszás) és egy csapatsport (ülőröplabda).

A védelmi minisztérium tájékoztatása szerint az Invictus Játékok a sérült katonák áldozatvállalása és szenvedései iránti empatikus hozzáállást támogatja. A sérült katonák sporttevékenységekben való részvétele lehetőséget nyújt a társadalmi beilleszkedéshez, a saját erejükbe vetett hit visszanyeréséhez, amely rendkívül fontos eleme a fizikai és pszichikai felépülésnek. Az "Invictus Románia" projekt célja, hogy érzékenyítse és bevonja azokat az állampolgárokat, illetve kormányzati és civil szervezeteket, amelyek önkéntes alapon hajlandóak hozzájárulni a kezdeményezés sikeréhez - olvasható a közleményben.

Kapcsolódók

Kimaradt?