Hullámokat ver Viorica Dăncilă alkalmazása a jegybankhoz

Negatív visszhangja volt a sajtó egy részében és a kormánypárti politikusok körében a hírnek, hogy Viorica Dăncilă volt szociáldemokrata (PSD) kormányfőt a Román Nemzeti Bank alkalmazta tanácsosnak.

Mint korábban írtuk, a politikus május 15-től tölti be ezt a tisztséget, amiért a bukaresti média szerint 16 ezer lejes fizetést kap. Szintén kedden derült fény arra, hogy a BNR-nél dolgozik tanácsosként a PSD egy másik ismert politikusa, Ioan Mircea Paşcu volt védelmi miniszter is. A jegybank szóvivője, Adrian Vasilescu többek között azzal érvelt Dăncilă alkalmazása mellett, hogy tanácsosként a zöld gazdaságért felel, és volt EP-képviselőként jók a kapcsolatai az Európai Parlament zöld frakciójával.

Az USR-PLUS szerdán felkérte a jegybank kormányzóját, Mugur Isărescut, hogy „értékelje át” a döntését, mondjon le Dăncilă és Paşcu szolgálatairól, mert alkalmazásuk szerint megtépázza az intézmény hitelét. A pártszövetség azzal érvel, hogy a két politikusnak pályafutásuk során nem sok köze volt gazdasági kérdésekhez. „Egy olyan tekintélyes közintézménynek a tanácsosait, mint a BNR, világos szakmai és feddhetetlenségi kritériumok szerint kellene kiválogatni” – olvasható az USR-PLUS állásfoglalásában.

A román sajtó szerint Viorica Dăncilă alkalmazásával Mugur Isărescu voltaképp adósságot törleszt a volt kormányfőnek, aki kiállt az utolsó mandátumára készülő kormányzó mellett akkor, amikor a PSD több magas rangú politikusa nyíltan ellenezte az újbóli kinevezését.

(Címlapfotó forrása: Viorica Dăncilă Facebook-oldala)

Kapcsolódók

Kimaradt?