Hotelbe költözött a mentőszolgálat a székhelyének felújítása idejére

Kibérelt egy szállodát a Tulcea Megyei Mentőszolgálat az irodai személyzet és a diszpécserszolgálat munkavégzése céljából, amíg a mentőállomás felújítási munkálatai zajlanak – számolt be a G4Media.

A hotelnek kapóra jött az állami intézmény vendégül látása, hiszen az idegenforgalom szempontjából most amúgy is holtszezon van, ráadásul az év végéig biztosított immár a bevétele – a mentőszolgálat ugyanis négyzetméterenként 6 eurós bérleti díjat fizet Nicolae Sicinschi igazgató szerint.

A menedzser azt is elmondta, hogy a megyei önkormányzat – amely az 5,8 millió lej értékű felújítási munkálatokat európai uniós támogatások lehívása révén finanszírozza – segítségét kérte abban is, hogy a mentőszolgálat tulajdonában lévő telken egy új épületszárnyat is emeljenek. A jelenlegi székházat 1969-ben építették, amikor 50-en dolgoztak az intézménynél, jelenleg pedig 200 alkalmazottja van a szolgálatnak.A kép illusztráció | Fotó: Agerpres

Az igazgató szerint az irodák mellett egy gyakorlóteremre lenne szükség, illetve a gyógyszertáruk sem fér el – a legújabb szabályozások szerint ugyanis a mentőautókon nem lehetnek erős fájdalomcsillapítók, egészségügyi célú, kábítószeralapú készítmények (pl. morfium, kodein stb.), ha a mentőállomás nem működtet saját patikát.

A szállodába való költözésnek az a hátránya, hogy a mentőautók számára nem találtak megfelelő méretű és elektromos hálózattal ellátott parkolót. A járműveken lévő berendezéseket ugyanis töltés alatt kell tartani, amíg az autó nincs bevetésen, a töltés pedig jelenleg csak háztartási hálózatról megoldható.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A mentőállomás a munkálatok befejezése után energetikai szempontból szinte önellátó lesz, napelemekkel és hőszivattyúkkal szerelik fel. Az átadás határideje jövő március, de remélik, hogy idén év végén már visszaköltözhetnek.

Nem ez az egyetlen állami intézmény Tulceán, amely szállodai szolgáltatásokat vesz igénybe: idén januárban a polgármesteri hivatal egy másik hotel bérelt ki a városháza felújításának idejére, a Számvevőszék területi kirendeltsége és a prefektúra bizonyos alárendelt intézményei pedig szintén magáncégektől bérelnek irodákat.

Kapcsolódók

Kimaradt?