Hogyan tovább? – megalakulásának huszadik évfordulóját ünnepelte az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács

Az autonómia, a romániai közigazgatási reform is terítékre került az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) megalakulásának huszadik évfordulóját ünneplő rendezvényen. Szombaton a kolozsvári Vallásszabadság Házában az esemény keretében átadták az EMNT által alapított Kós Károly-díjakat Németh Zsoltnak és Dávid Lászlónak.

Tőkés László: Létező problémáinkra egyetlen megoldás az autonómia

„Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács húsz évvel ezelőtti megalakulásakor arra vállalkozott, hogy jeles elődei nyomdokába lépve az erdélyi magyar nemzeti közösség belső önrendelkezésének a kivívásával gyógyítsa Trianon sebeit” – kezdte beszédét Tőkés László, az EMNT elnöke.

Fotók: Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács sajtóirodája

Hangsúlyozta, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácstól távol áll bármiféle revizionizmus, ehelyett terület fejében jogokat követel. Korlátozott közösségi önrendelkezést – az országhatárok tiszteletben tartásával. „Számunkra az autonómia létkérdés, nemzeti megmaradásunk garanciája, közösségi és emberi jogaink foglalata, remélt jövőnk lételeme” – hangsúlyozta Tőkés László. „Nem akarok ünneprontó lenni, de azt kell mondanom, hogy még hosszú út áll előttünk, míg megérkezünk az elnyomásból – a Szabadságba, Romániából – Utópiába. Nehéz idők járnak mind az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsra, mind az autonómiára. Minekutána jól végzett honosítási munkánk köszöneteképpen EMNT-irodahálózatunkat egyik napról a másikra bezáratták, mozgásterünk beszűkült. Ennek kapcsán egy közleményt adtunk ki, melynek értelmében az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács az erdélyi magyar érdekérvényesítés útján haladva a továbbiakban is végzi feladatát a széles körű önrendelkezés kivívása érdekében. Változatlanul valljuk: a létező problémáinkra adható egyetlen megoldás az autonómia. Marad a kérdés: hogyan tovább?” – zárta beszédét a püspök.

Németh Zsolt: a romániai közigazgatási reform miatt a magyar közösség veszélyeztetve érzi magát

Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi bizottságának elnöke külpolitikai kitekintésű beszédében elmondta: a Kárpát-medencei magyarságot különösen súlyosan érinti az Ukrajnában zajló háború, valamint az izraeli–palesztin konfliktus. A politikus elmondta: ebben a kontextusban érdemes megvizsgálni a romániai közigazgatási reformmal kapcsolatos problémákat, ez egy olyan terv, amely miatt az erdélyi magyar közösség veszélyeztetve érzi a fennmaradását. „A románok és a magyarok alapvető érdekei egybeesnek: a hibrid hadviselést ki kell védeni, hogy ne lehessen egymás ellen hergelni az embereket és ezáltal destabilizálni a térséget. Románia és Magyarország két szövetséges ország, ezért azt javaslom román barátainknak, hogy próbáljanak meg minden olyan intézkedést elkerülni, ami ellenérzéseket kelthet. A közigazgatási reform kapcsán ez kétféleképpen is elérhető: vagy napolják el ezt a reformot, vagy kezdjenek egyeztetéseket az erdélyi magyarokkal, hogy mindenki elégedett lehessen az átszervezéssel. Magyarország részéről készek vagyunk minden eszközzel támogatni az ilyen párbeszédet” – jelentette ki a fideszes politikus.

Beszéde végén hangsúlyozta: az EMNT által kezdeményezett román–magyar párbeszéd folytatására szükség van, és kifejtette abbéli meggyőződését, hogy az elkövetkező években biztosan lesz olyan reformintézkedés vagy durvább provokáció, ami sem a románság, sem pedig a magyarság érdekeit nem szolgálja majd. Az ünnepségen köszöntőbeszédet mondott Grezsa Csaba kolozsvári főkonzul, Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke, Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) elnöke és Partl Petra korábbi konzul.

A köszöntőbeszédeket követően átadták az EMNT által alapított Kós Károly-díjakat. Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi bizottságának elnöke a Kárpát-medencei magyar nemzeti érdek folyamatos és rendíthetetlen képviseletéért, a határok feletti nemzetegyesítés, a közösségi autonómiatörekvések következetes támogatásáért és a magyar–magyar, valamint a magyar–román párbeszéd kiteljesítése terén végzett munkásságáért kapta meg az elismerést, míg Dávid László, a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem szenátusi elnöke, az intézmény korábbi rektora az erdélyi magyar nyelvű felsőoktatás és tudományos élet területén végzett intézményalapítói és értékteremtő munkájáért, valamint a közösség- és kultúraszervezésben vállalt szerepéért vehette át a kitüntetést.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?