Hogyan tovább, marosvásárhelyi magyar orvosi oktatás? 

Az önálló magyar főtanszék létrehozása lenne a leginkább célravezető megoldás a marosvásárhelyi magyar orvosi oktatás lassú elsorvadásának megakadályozására, a kolozsvári Babeș-Bolyain és a Marosvásárhelyen működő Művészeti Egyetemen hosszú évek óta zökkenőmentesen működő, törvény által garantált modellt azonban – az egyetemi autonómiára hivatkozva – továbbra is elutasítja az Emil Palade nevét viselő felsőoktatási intézmény vezetése. A csütörtöki tusványosi kerekasztal-beszélgetés résztvevői visszafogott bizakodással beszéltek a hogyan továbbról, s a magyar oktatói utánpótlás hiányát nevezték az egyik legfőbb problémának.

A marosvásárhelyi magyar orvosi oktatás helyzetét és jövőjét vitatta meg a tusnádfürdői szabadegyetemen Brassai Attila egyetemi tanár, Hegyi Péter, a Semmelweis Egyetem Transzlációs Medicina Központjának igazgatója,  Vass Levente, az RMDSZ parlamenti képviselője. A beszélgetést Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke moderálta, aki nyitányként felidézte a magyar oktatás tudatos leépítését a kommunista rendszerben, majd a forradalmat követő időszak küzdelmeit annak helyreállításáért. Úgy vélte, a diáklétszámot, a státust, az oktatók helyetét illetően nem sok változott az utóbbi 36 évben.

Brassai Attila, Vass Levente, Hegyi Péter és Zakariás Zoltán Fotó: Pataky István

Brassai Attila szerint a MOGYE magyar tagozata a „vegetálás” szintjén van. Megjegyezte: az utóbbi időben tompultak ugyan az ellentétek az egyetem vezetésével,mg apró sikerekről is lehet beszélni, de igazi fejlődés nem látszik a magyar oktatás ügyében. Mint fogalmazott: MOGYE-ügy addig van, amíg beszélnek róla. Elmondta: az immár George Emil Palade Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány és Technológiai Egyetem nevet viselő intézmény bő anyagi forrásokkal rendelkezik, egyebek mellett két egykori postaépületet és egy volt bevásárlóközpont ia megvásárolt, de az egyetem nemzetközi elismertsége továbbra sem magas. Úgy véli, változtatni kell a magyar oktatói utánpótlás rendszerén, elvárássá kellene tenni a magyar nyelv ismeretét. 

Vass Levente emlékeztetett azokra az RMDSZ-es törvénymódosításokra, amelyek lehetővé teszik egy magyar főtanszék létrehozását dékánnal és dékánhelyettessel. Hozzátette: ami Kolozsváron vagy a marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen jól működik, azt az orvosin nem hajlandó megvalósítani az intézmény vezetése. A politikus – aki korábban diákszervezeti vezető volt a MOGYÉ-n – úgy vélte, pragmatikus megközelítéssel, szövetségesek keresésével lehet csak megoldást találni a helyzetre. Emlékeztetett a katolikus iskolára, amelynek helyzete végül megoldódott. 

Szerinte a főtanszék létrehozása esetén a magyarországi egyetemekkel való együttműködés révén évekre előre biztosított lenne az oktatói kar. A tudományos fejlesztések további finanszírozására fonosnak nevezte a mindenkori magyar kormány támogatását. Vass Levente nem tartja járható útnak egy különálló magyar orvosi egyetem létrehozását. Mint mondta, egy ilyen intézmény fenntartása, egy gyakorló klinika kiépítése  rendkívüli költségekkel járna. Azi RMDSZ-képviselő nehezményezte, hogy a magyarok kiszorulnak a marosvásárhelyi egyetemi klinikák vezető pozícióiból. 

Hegyi Péter azt emelte ki, hogy jó az együttműködés a magyarországi egyetemek és a MOGYE között. Szerinte tudástranszferre lenne szükség, azaz az orvosi elvégzése után a diplomás fiatal külföldön is kipróbálhatná magát, s tapasztalatot szerezve térne vissza Erdélybe. Hozzátette: olyan programok kellenének, amleyek segítenék ezt a tudástranszfert. Mint mondta, beszélgetett MOGYÉ-s diákokkal, s nyolcvan százalékuk úgy nyilatkozott, a diploma megszerzése után szívesen dolgozna szülőföldjén. Zakariás Zoltán zárásként fontosnak tartotta kiemelni, hogy a MOGYE ügyét ismét közbeszéd részévé kell tenni.       

Mint írtuk, szerdán több mint háromszáz magyar diák ballagott el a marosvásárhelyi orvosi egyetemről. A Vártemplomban tartott ünnepségen a Studium Prospero Alapítvány idén is díjazta a legjobb végzősöket, s átadták az alapítvány által alapított rangos Miskolczy Dezső-emlékplakettet és díjat. Az idén dr. Jung János professzor részesült elismerésben. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT    

Kapcsolódók

Kimaradt?