Hógolyózzatok, ne menjetek a jégre! – figyelmeztetnek a tűzoltók

Inkább hógolyózzanak kicsik és nagyok, mint hogy veszélybe kerüljenek, figyelmeztet a Körösvidéki Készenléti Felügyelőség, amelynek tűzoltói maguk jártak elől a jó példával.

Talán sosem láttuk még a Bihar megyei tűzoltókat ilyen felhőtlenül szórakozni, mint a Körösvidéki Készenléti Felügyelőség közleményéhez mellékelt képeken, amelyeken az látszik: hócsatát vívtak nagyváradi székhelyük udvarán. Közleményükben ugyanakkor arra figyelmeztetnek: bár lehűlt az idő, és havazott, helyenként befagytak a tavak, folyók, ez a jég bármikor beszakadhat azok alatt, akik rámerészkednek.

Fotók: Körösvidéki Készenléti Felügyelőség

Kérik a szülőket is, magyarázzák el gyermekeiknek, egyelőre kerüljék el a jeget, és inkább hógolyózással, hóember építésével töltsék idejüket. A horgászok figyelmét is felhívják arra, hogy a jégréteg csalóka, vastagabbnak látszik, mint amilyen valójában, ezért egyelőre kerüljék a lékhorgászatot.

Közleményük végén arra kérik Bihar megyei lakóit: takarítsák el udvaruk, házuk, tömbházuk előtt a járdáról a havat-jeget, mert ezzel baleseteket előzhetnek meg.

Kapcsolódók

Kimaradt?