banner_MpsidwSE_970x250_Haromszek.jpg
banner_3lV7MYIa_300X250_Haromszek.jpg

Hivatalos: a bírósági ítéletek csak indoklással együtt hirdethetők ki

Elfogadta hétfőn a képviselőház a törvényt, amely szerint a bírósági ítéletek csak indoklással együtt hirdethetők ki.

A jogszabály elfogadását 244 képviselő támogatta, hárman ellenezték, negyven törvényhozó tartózkodott. A parlament által elfogadott tervezet egy alkotmánybírósági döntés alapján módosítaná a büntetőeljárási törvénykönyv vonatkozó előírásait.A bukaresti ítélőtábla épülete | Illusztráció

Az eredeti változathoz képest megszavazott módosítások értelmében a per lezárásától számított 60 napon belül ítéletet kell hirdetni, amit esetleg 30 nappal meg lehet hosszabbítani, és csak egészen kivételes esetekben telhet el 120 nap, de semmiképp sem több, a per lezárásától az ítéletethirdetésig és az indoklás ismertetéséig.

A jogszabály szerint, ha egy bíró időközben nyugdíjba vonul, akkor helyette a bírói testület elnöke írhat alá, ha ő is akadályoztatva van, akkor a bíróság elnöke láthatja el kézjegyével az indoklást.

A koalíciós pártok és az Románok Egyesítéséért Szövetség (AUR) támogatta a tervezet elfogadását. A vita során Alfred Simonis szociáldemokrata (PSD) képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy a jogszabályt „rosszul hozták összhangba” az alkotmánybíróság döntésével, hisz amikor „átgyúrták” a szenátuson, még nem is ismerték a taláros testület indoklását. Ugyanakkor figyelmeztetett: a jogi norma semmilyen szankciót nem lát elő azokra a bírókra, akik túllépik a 120 napos határidőt.

 

banner_TfWzz7sC_300x250-HU.jpg
banner_Y04tqfmE_970x250_HU.jpg

Kapcsolódók

Kimaradt?