Helikopterekkel és mentőhajóval keresik az eltűnt tengerészeket a Fekete-tengeren
Péntek reggel újraindították a román hatóságok a Fekete-tengeren megrongálódott Wine Trader nevű kereskedelmi hajó eltűnt tengerészeinek felkutatását és mentését. A hajó tizenkét fős legénységéből öt embert sikerült kimenteni, hét személyt továbbra is eltűntként tartanak nyilván – közölte a Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU).
A San Marinó-i zászló alatt közlekedő hajó csütörtök reggel hét óra körül adott le vészjelzést, miután lángok keletkeztek a fedélzetén. Az incidens Sulinától mintegy 13 tengeri mérföldre délkeletre történt. A hajón tizenkét ember tartózkodott, rakományt nem szállított.

A Román Tengerészeti Hatóság (ANR) koordinációs központja azonnal megkezdte a kutató-mentő műveletet, amelyhez hajókat és légi járműveket is mozgósítottak. A mentőakció során a legénység öt tagját sikerült kimenteni és kórházba szállítani.
Kapcsolódó
Az Agerpres beszámolója szerint péntek reggel folytatódott a kutatás. A Belügyminisztérium Légirendészeti Főfelügyelőségének Black Hawk helikoptere négy katasztrófavédelmi mentőt szállít a Wine Trader fedélzetére, majd felderítő repülést végez a térségben.
A Fifi nevű mentőhajó 13 mentővel a fedélzetén szintén a helyszínre tart, hogy bekapcsolódjon a kutatásba.
Az IGSU közölte, hogy továbbra is az eltűnt személyek felkutatása és kimentése a legfontosabb feladat. A műveleteket az időjárási és tengeri viszonyok függvényében folytatják.
CSAK SAJÁT


