Hazahozzák a szebeni üzletember meggyilkolásával vádolt gyanúsítottat

Keddről szerdára virradó éjszaka hozzák haza Romániába Írországból az Adrian Kreiner nagyszebeni üzletember meggyilkolásával gyanúsított Marian Cristian Minaét – jelentette be hétfőn a nagyszebeni ügyészség szóvivője, Mihaela Ruginosu.

Az Agerpres beszámolójában emlékeztett, hogy az igazságügyi miniszter, április 20-án közölte, hogy a Minae beleegyezett, hogy Írországból Romániába hozzák. Alina Gorghiu akkori Facebook-bejegyzése szerint elkezdték az eljárást, amellyel Írország átadja a szökevényt a román hatóságoknak. „A román rendőrség, az országos börtönigazgatóság és az igazságügyi minisztérium is nagyon oda fog figyelni arra, hogy a procedúra zökkenőmentes legyen” – fogalmazott a tárcavezető.

Illusztráció: AdobeStock

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, Adrian Kreinert saját otthonában verte meg és rabolta ki három maszkot viselő személy tavaly november hatodikán. Összesen 200 ezer euró értékű órákat loptak el tőle. Az üzletember barátnője és lánya is a házban tartózkodott, őket nem bántották. A vállalkozó a rablótámadás után kórházba került, ahol belehalt sérüléseibe.

A rablógyilkosság három gyanúsítottja közül kettőt – Laurenţiu Ghiţát és Marian Cristian Minaét – Skóciában, illetve Észak-Írországban fogták el tavaly novemberben; Laurenţiu Ghiţát már tavaly decemberben átadta Nagy-Britannia a román hatóságoknak.

A harmadik gyanúsítottat, Cosmin Costinel Zuleamot még keresik, nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene.

A rablógyilkosság elkövetőinek tettük végrehajtásában segítő Ilie Sitariut az országban fogták el, és nemrég három év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték bűnsegédlet miatt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?