Hatalmas mennyiségű szemetet szedtek össze a Bélesi-tóból

Kitakarították az Erdélyi-szigethegységben található Bélesi-tavat. Összesen öt napot vett igénybe a tó felszínének megtisztítása, amelyben mintegy 300 önkéntes vett részt csónakokkal és gyalogosan. Az akcióhoz hét szállítóhajóra, és persze pénzügyi forrásokra is volt szükség – írja a Román Hegymászó Klub (CAR) kolozsvári szervezete. Összesen 10 teherautónyi, azaz hétezer zsáknál is több szemetet gyűjtöttek össze. 

Először 2021 júniusában mérték fel a tó állapotát, akkor szembesültek azzal, hogy összefüggő réteget képezett a szemét a gyűjtőtó sekélyebb részein. A víztározóból és környékéről tavaly is több ezer zsák szemetet gyűjtöttek össze a környezetvédelmi világnap alkalmából szervezett akción.

„Idén felkészülve, jól szervezetten tértünk vissza a tóhoz, állami intézményektől is segítséget kaptunk. Több mint 180 önkéntes szerepelt a hivatalos regisztrációs listákon, de a hétvégén többen csatlakoztak az akciót segítő intézményekből” – írják.

Az önkénteseket csoportokra osztották, akik csónakokkal és gyalogosan is dolgoztak. Az idei szemétgyűjtő akcióban 7200 zsák szemetet gyűjtöttek össze. „Ez egy olyan küldetés volt, amelynek teljesítéséhez összehangolásra, valamint bátor önkéntesekre és a segítő intézmények hosszútávú elkötelezettségére volt szükség” – olvasható bejegyzésükben. 

(Nyitókép: Clubul Alpin Roman Filiala Cluj Facebook-oldala)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?