Háromszoros a túljelentkezés a tartalékos katonai szolgálatnál meghirdetett helyekre

Miután több éven keresztül a román hadsereg hiába próbált elegendő önkéntes tartalékos katonát toborozni, az illetmények megemelését követően most háromszoros a túljelentkezés az év elején meghirdetett helyekre – közölte szerdán az Adevărul.

A megemelt zsold vonzóbbá tette a katonai hivatást | Illusztráció: a védelmi minisztérium Facebook-oldalaA lap Vasile Dîncu védelmi minisztert idézve azt írta: az önkéntes tartalékosok jelenleg havi mintegy 3000 lejt kapnak a kiképzés és tényleges szolgálatteljesítés évi 3-4 hónapja idején, a korábbi 1500 lejhez képest. A törvénymódosítás azonban főleg a rendelkezésre állási időszakra irányozott elő jelentős illetményemelést: most már a tényleges szolgálatteljesítés idején járó, a rendfokozattól és beosztástól függő zsold 30 százalékára jogosult az önkéntes tartalékos a korábbi 10 százalékhoz képest. A tárcavezető ennek tulajdonította, hogy a tavaly betöltetlenül maradt 444 helyre idén már 1400-an jelentkeztek önkéntes tartalékos szolgálatra a megyei toborzó irodákban.

Dîncu szerint Románia a következő tíz évben mintegy tízezerrel akarja növelni tartalékosai számát. A védelmi miniszter korábban úgy nyilatkozott: Romániának több mint 70 ezer hivatásos katonája van, és ezzel „egyike Európa legjelentősebb hadseregeinek”. Dîncu a mozgósításról szóló hamis hírekre reagálva elmondta, a jelenlegi ukrajnai háborús helyzetben sem merült fel a hadsereg létszámának bővítése, a tárca egyelőre a katonák felkészítésének, szakértelmének javítását és a felszerelés korszerűsítését tekinti prioritásnak.

Önkéntes tartalékosokat azonban valóban rendszeresen verbuválnak, Romániának ugyanis mindössze 60 ezer tartalékos katonát sikerült szerződtetnie és kiképeznie, ami „távolról sem elegendő ahhoz, hogy egy válsághelyzetre meggyőző katonai választ tudjon adni” – írta az Adevărul.

Romániában a parlament által 2005-ben elfogadott törvény békeidőben felfüggesztette a kötelező sorkatonai szolgálatot, a hadseregben kizárólag önként jelentkező hivatásos katonák szolgálnak. A sorkatonai szolgálat kizárólag akkor válik ismét kötelezővé, ha kihirdetik a hadiállapotot, az ostromállapotot vagy az általános mozgósítást.

Kapcsolódók

Kimaradt?