Háromszáz tonna hulladékot tartalmazó konténert foglaltak le a konstancai kikötőben

Tizenöt, hulladékkal teli konténert foglaltak le a konstancai kikötőben. A hulladék Németországból származik – közölte hétfőn a parti őrség.Forrás: határrendészet

A román határrendészeti és környezetvédelmi hatóságok a Frontex ügynökség egy képviselőjével közösen azt követően vizsgálták át a dél-konstancai kikötőben lévő konténereket, hogy május 7-én tíz, németországi hulladékot tartalmazó konténerre bukkantak, amelyet egy importtal foglalkozó, Prahova megyei vállalatnak címeztek. A szállítmányt visszafordították a feladónak.

A hétfőn átvizsgált 15 konténer szintén Németországból származó hulladékot tartalmaz, és ugyanannak a prahovai cégnek címezték, mint a korábbi szállítmányt. A konténerek tartalma (mintegy 300 tonna fém-, papír-, gumi-, fahulladék, használt elemek, azbesztdarabok) nem egyezik az árukísérő okmányokban foglaltakkal és nem forgalmazható Románia területén.

Az ügyben a konstancai táblabírósági ügyészség nyomoz hamis okmányok használata és a hulladékgazdálkodási szabályok be nem tartása miatt. A szállítmányt ezúttal is visszafordítják a feladónak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?