Harmadszorra is módosítják a „betegségadót”, de még mindig nem törlik el

Harmadszorra is módosítják a betegszabadság idején fizetett juttatás járulékkötelezettségét szabályozó sürgősségi rendeletet, jelentette be a csütörtöki kormányülés elején Marcel Ciolacu.

A miniszterelnök az Agerpres beszámolója alapján közölte, hogy az újabb változtatás eredményeként csak a gyakori, illetve karantént igénylő betegségekben szenvedőknek és a betegség miatt 25 százalékkal csökkentett munkaidőben dolgozó alkalmazottaknak kell majd 10 százalékos egészségügyi szolgáltatási járulékot (CASS) fizetniük a betegszabadságuk idején folyósított juttatás után. Ennek megfelelően a felsorolt eseteken kívül az összes többi beteg mentesül a járulék kifizetése alól. Nem kell tehát fizetniük a szülési szabadságon lévő kismamáknak, a beteg gyermeküket gondozó nőknek, a rákbetegeknek és más súlyos vagy krónikus betegségen szenvedőknek – sorolta a miniszterelnök.

Illusztráció: Pexels

Emlékezetes, hogy múlt csütörtökön a kormány a krónikus betegeket és a súlyos égési sérülteket, kedden pedig az autoimmun betegségekben szenvedőket felejtette ki a sürgősségi rendeletből. Mint azt írtuk, a kedden elfogadott módosítás értelmében a gyakori betegségekben szenvedő személyek betegszabadsága idején folyósított juttatás járulékköteles, de egy sor más betegségben szenvedők juttatása kikerült az adófizetési kötelezettség aló. Az RMDSZ álláspontja szerint a betegszabadságra kivetett járulékfizetési kötelezettséget minden betegségkategória esetén el kellene törölni, nem csak a krónikus betegek esetében. Hasonló véleményen van a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR), amelyik ugyancsak a „betegségadó” teljes eltörléséért lobbizik.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?