Hargita, Kolozs és Bihar megyében is műemlékeket újítanak fel

Az RMDSZ kormányzati munkájának egyik fontos eredménye az ország legnagyobb örökségvédő programja, a Hívogató Románia. Az országjáró projekt. A rekordösszegű támogatásból az ország különleges, egyedi épített örökségét restaurálják és népszerűsítik – írja közleményében az RMDSZ.

Decemberben indult el a legújabb 50 millió eurós pályázati kiírás, melynek nyerteseit nyilvánosságra hozták. A sikeres pályázók között számos erdélyi helyszín van Hargita, Szilágy, Bihar, Máramaros, Beszterce-Naszód, Kolozs, Szeben, Temes és Fehér megyében.

Illusztráció: RMDSZ

„Az RMDSZ számára kiemelt helyen szerepel az erdélyi értékek, az épített örökség védelme. Éppen ezért külön öröm, hogy még több olyan értékes erdélyi műemléket újíthatunk fel, mint a székelydályai református templom, melyben csodálatos Szent László falfestmények vannak, a történelmi jelentőségű Sólyomkő vára Élesden, a Gyárfás-kúria Székelykeresztúron vagy a szilágynagyfalui Bánffy-kastély, de megemlíthetjük a világörökség részét képező Humor kolostort is. Azt akarjuk, hogy ország-világ tudjon a mi kivételes értékeinkről, minél több turistát vonzzunk ezekre a helyszínekre, úgy, hogy közben növeljük a helyi közösség bevételeit és újabb munkahelyeket hozzunk létre” – nyilatkozta Hegedüs Csilla, RMDSZ-es államtitkár.

A pályázat következő szakaszában a sikeres pályázók összeállítanak egy dokumentációt a hamarosan megjelenő pályázati útmutató alapján. A felújítás előtt álló műemlékek listája megtalálható erre a linkre kattintva.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?