Kívül-belül megújult a kémeri templom

Gyönyörű napsütéses délutánon harangszó szólította hálaadásra a kémerieket. Négyévnyi megfeszített munka után végre elkészült, kívül-belül megújult a templom. A hálaadó ünnepségen több százan gyűltek össze, szinte zsúfolásig megtelt a hétszáz férőhelyes református templom.

Bogdán Szabolcs János püspök köszöntésében elmondta, mindannyian hálát adni, örvendezni és ünnepelni gyűltek össze e jeles napon, hogy hálát adjanak az áldásokért, a gyönyörű templomért, amely Isten kegyelméből kívül-belül megújult. „A ti örömötök a mi örömünk is, az egyházmegye, egyházkerület, sőt az összetartozó magyar nemzet öröme. Négy év megfeszített kemény munkája, áldozata és imádsága áll e megvalósulás mögött” – fogalmazott a püspök, kiemelve, a megújult templom az Isten dicsőségét hirdeti.

A szerző felvétele

Az istentiszteletet a helyi kórus és a fiatalok szolgálata, a szavalatok emelték és tették ünnepélyesebbé. Dr. Fürjes Zoltán, a magyar kormány egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára beszédében kiemelte: nekünk, magyaroknak, különösen kedves hely a templom. Itt élhetjük meg a legjobban, legteljesebben, legmélyebben az Istennel való közösséget, azzal az Istennel, aki a magyarságot már legalább kétszer tartotta, mentette meg. A magyarság történelme a megmaradás, a túlélés, az újrakezdés példája. „Ne feledjék, amikor ház épül, otthon is épül. Amikor Isten háza épül, akkor Isten népének otthona épül. Lakják be, szeressék, használják, élvezzék! Tartsák meg a jövő nemzedékei számára, és a templom megtartja a jövő nemzedékeit” – zárta az államtitkár.

A Szilágy megyei magyarok gyakran mondják a nagyobb munkák elvégzésekor, hogy „hála Istennek, befejeztem” – fogalmazott Seres Dénes parlamenti képviselő. Hát hogy ne mondanának hálát most, eme nagy munkálatok befejezésekor, e népes közösségben, népes gyülekezetben a helybéliek – mondta. Az elmúlt évtizedekben számos megvalósítás történt a településen: ravatalozó, közösségi ház, gyülekezeti ház, parókia épült, látványosan sokat fejlődött az egykori sáros zsákfalu. A változások közepette azonban mindig visszatérő téma volt a templom, annak rendbetétele, felújítása – emelte ki a képviselő. ,,Eltelt néhány év, és itt vagyunk a szép fehér templomban, melyből csak a falak maradtak régiek, hiszen minden új. A mi feladatunk, hogy ezt a napot emlékezetessé tegyük mindannyiunk számára, különösképpen a fiatalok számára, hiszen rájuk vár az a feladat, hogy megtartsák, megőrizzék és tovább vigyék az értékeket” – mondta Seres Dénes.

Fotó: Királyhágómelléki Református Egyházkerület

A kémeri templom örökség a jelen generáció számára – fogalmazott Sándor András esperes. A helybéliek megőrizték, felújították. Arra biztatta a kémeri testvéreket, hogy vegyék birtokba ezt az örökséget, használják, és használják ki azt, hogy van egy hely, ahol összegyűlhetnek. Legyen ez a hely számukra otthonná, az örökséget, amit kaptak adják tovább, hogy a következő nemzedék is birtokba vehesse – mondta.

Kánya Zsolt Attila helyi lelkipásztor a Maszolnak elmondta, a több mint 200 éves templomot a helyi közösség építette két év alatt, saját erejéből. A központban elhelyezkedő templom a település egyik legalacsonyabb pontján fekszik, ezért ki volt téve a vizesedésnek, és bár többször próbálták felújítani, nem értek el teljes sikert. 1969-ben teljes egészében korszerűsítették, majd a templom 200 éves évfordulóján részlegesen felújították. A teljes restaurálást 2019-ben kezdte el a gyülekezet. ,,A külső és a belső falakat levertük, tetőcsere történt, így a négy év alatt szinte minden megújult a templomban. Megtörtént a torony újrafestése, a templom bútorzatának teljes cseréje, az orgona felújítása és a templom fűtésének korszerűsítése. A vizet nemcsak a templomtól, hanem a templom kertjéből is elvezettük. Ráadásként sikerült a templom környékét parkosítani, új járdát építeni. Az anyagiakban a magyar kormány, a Bukaresti Kultuszminisztérium, az RMDSZ országos és megyei képviselete, és nem utolsó sorban a helyi gyülekezet önkéntes adományai segítettek” – ismertette a lelkész.

„Szeretném elmondani, hogy nagy büszkeséggel és örömmel tölt el, hogy ilyen gyönyörű templomban lehetek, hiszen itt nőttem fel, református szülők gyermekeként nevelkedtem. Nagyon szép volt a mai ünnepi rendezvény – nyilatkozta Szabó Levente György helyi polgármester.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?