Gyergyószentmiklósi csapat nyerte az idei Bölcs Diákok vetélkedőt
Március 21–23. között tartották meg 15. Bölcs diákok verseny döntőjét, amelynek a Kolozsvári Református Kollégium adott otthont. Az országos szakaszon a legjobb tíz csapat mérhette össze tudását, kreativitását, amely a 127 benevezett csapat közül az előselejtezőben és a megyei fordulóban már bizonyította rátermettségét. A minisztériumi akkreditációval is rendelkező vetélkedőt 15. éve szervezi a Communitas Alapítvány, együttműködésben a Kolozsvári Református Kollégiummal és a Babeș–Bolyai Tudományegyetemmel – írja közleményében az RMDSZ.
„15 év számokban tömörítve nem kevesebb, mint 60 feladatlap, 60 elolvasandó irodalmi mű, 1500 csapat, 6000 diák, több mint 1000 tanár, 15 tábor, 15 helyszín, 900 órányi javítás, 300 kilométernyi gyaloglás, 15 000 méternyi csúcs, 60 órányi tábortűz melletti éneklés” – emlékezett vissza a vetélkedő megnyitóján Mihályfalvi Katalin, a Bölcs diákok verseny ötletgazdája és állandó szervezője, a RMDSZ oktatásért felelős ügyvezető alelnöke.
A bölcs diákok a megnyitón meghallgatták Telegdi István iskolalelkész áhitatát, ezt követően házigazdaként Török-Gyurkó Zoltán, a Kolozsvári Református Kollégium igazgatója kívánt sok sikert a csapatoknak. Dr. Markó Bálint, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettese köszöntő beszédében elmondta, számára a Bölcs diákok vetélkedő – amelynek kezdetektől fogva szakmai partnere – a kreativitás, a kíváncsiság és az alkotóképesség ünnepe.
Kerekes Adelhaida Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes kiemelte annak fontosságát, hogy a 15 évnyi munka eredményeként idéntől a vetélkedő bekerült az Oktatási Minisztérium által finanszírozott versenyek sorába, így a legjobb eredményeket elért csapatok tanulói ösztöndíjban részesülnek.
Az idei verseny átfogó témája a szabadság, annak keresése, megtalálása és egyéni megélése különböző történelmi korok keretei között, mint amilyenek a diktatúrák, jobboldali és baloldali, valamint a demokráciák. A verseny célja az volt, hogy a diákok interaktív, szórakoztató feladatok segítségével megismerjék a történelmi korszakok sajátosságait. Az országos szakaszra kijelölt irodalmi mű Karikó Katalin Áttörések - Életem és a tudomány című könyve volt.
Az írásbeli vetélkedőt követően tudományos jellegű, szabadidős programokon is részt vettek a bölcs diákok: előbb dr. Novák Tibor, a Szegedi Tudományegyetem docensének az előadását hallhatták, majd a dr. Silye Lóránd geológus által vezetett sétán járták be a Babeș–Bolyai Tudományegyetem főépületét. A napot színházlátogatással zárták, ahol a Kolozsvári Állami Magyar Színház Janovics című előadását tekintették meg.
A versenyen legjobb eredményt elért csapatok a Communitas Alapítvány jóvoltából egy egyhetes ingyenes élménytáborban vehetnek részt Szovátán.
Idén a legbölcsebb csapat címet a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Elméleti Líceum 4 agysejt nevű csapata nyerte el, akiknek vezető tanárát évekkel ezelőtt győztes bölcs diákként ismerhették meg a szervezők. A második helyet a Nagykárolyi Elméleti Líceum versenyzői, a Tükhé lányai csapat tudhatja magáénak, míg harmadik díjban a Th3 Boyz csapat részesült, akik a szászrégeni Petru Maior Kollégiumból érkeztek. Negyedik helyen a Loro die Kaszlo, ötödik helyen pedig a Vasmagyar csapatok végeztek, előbbi a Kolozsvári Református Kollégium, utóbbi pedig a Székely Mikó Kollégiumot képviselte. Ők azok a diákok, akik számára még nem ért véget a verseny, hiszen az Erdély TV-vel közös szervezésben egy televíziós jutalomjátékra is sor kerül május folyamán, ahol a győztes csapatok brüsszeli tanulmányi kirándulást nyernek majd.
A Communitas Alapítvány 2010-től minden évben meghirdeti a Bölcs diákok országos szintű vetélkedőt, amelyen az elmúlt tizenöt évben összesen 1537 csapat vett részt.
CSAK SAJÁT