Grindeanu szerint év végére 160 kilométer/órás sebességgel közlekednek majd a vonatok Kürtös és Segesvár között

Év végére 160 kilométeres óránkénti sebességgel lehet majd vonatozni Kürtös és Segesvár között – jelentette ki szerdán Sorin Grindeanu.

A szállításügyi miniszter Fehér megyei látogatásán elmondta, hogy decemberig befejeződik a Kürtös és Segesvár közötti vasútvonal teljes felújítása, ami lehetővé teszi, hogy a szerelvények 160 kilométeres óránkénti sebességgel száguldjanak rajta.

Illusztráció: Pexels

Kitérő választ adott viszont a Segesvár és Brassó közötti vasútvonal átadásának dátumáról, elismerve, hogy a munkálatok késnek, mivel az alagutak megfúrásához szükséges négy fúrógép közül egyelőre csak kettő érkezett meg az országba. Grindeanu kijelentette, hogy a kivitelező „komolytalan”, ezért maga sem mer nyilatkozni a beruházás befejezésének időpontjáról.

A miniszter már tavaly augusztusban kérte a román állami vasúttársaság (CFR) infrastruktúra-részlegét, hogy tegyen erőfeszítéseket az Apáca és Kaca közötti 28,2 kilométer hosszú vasútszakasz felújításának befejezésére. A kivitelezők ugyanis tavaly nyárig a 2020-ban aláírt szerződésben foglaltakat mindössze 17,5 százalékban valósították meg, és további késések várhatók. Grindeanu akkor „szigorú” szankciókat helyezett kilátásba, ha nem gyorsul fel a munkálatok üteme.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?