Grindeanu: senki nem akarja az RMDSZ távozását a kormányból, de tisztázniuk kell álláspontjukat Orbán beszédével kapcsolatban

Senki nem akarja az RMDSZ távozását a kormányból, de a szövetség vezetőinek magyarázatot kell adniuk Orbán Viktor tusnádfürdői kijelentéséire – jelentette ki vasárnap Sorin Grindeanu.

A Szociáldemokrata Párt (PSD) első alelnöke a Prima TV-nek nyilatkozva elmondta, szerinte a magyar kormányfő rasszista beszédet mondott a Bálványosi Szabadegyetem és Diáktáborban (Tusványoson). „Ez nem csak az én álláspontom. Ismertek a hazai és a nemzetközi reakciók” – jelentette ki a politikus.

Grindeanu emlékeztetett arra, hogy maga Markó Béla volt szövetségi elnök is magyarázatot vár az RMDSZ vezetőitől. „Szükség van az RMDSZ álláspontjának a tisztázására. Ha ez megtörténik, senki sem akarja, hogy távozzanak a kormányból” – fejtette ki a PSD első alelnöke.

Fotó: Agerpres

Elmondta, hogy meggyőződése szerint erre a tisztázó jellegű beszélgetésre a koalíció következő ülésén sor kerül. Azt még nem tudni, hogy mikor, mert a kormánypártok vezető politikusai közül többen szabadságon vannak, a PSD elnökét, Marcel Ciolacut pedig megfertőzte a koronavírus – tette hozzá.

Arra a kérdésre, miért ragaszkodik a PSD az RMDSZ kormányon maradásához olyan körülmények között, hogy a szociáldemokratáknak és a liberálisoknak a magyar szervezet nélkül is lenne parlamenti többsége, Grindeanu kijelentette: „Mert jó szakemberek”.

Kifejtette, hogy szállításügyi miniszterként kiválóak a kapcsolatai a kormány RMDSZ-es tagjaival. „Nagyon sajnálnám, ha eltávolítanák őket a kormányból. Nem értek egyet azzal, hogy távozzanak, ha megtörténnek részükről azok a feltétlenül szükséges pontosítások” – mondta a PSD első alelnöke.

Kelemen Hunor a Maszolnak korábban úgy nyilatkozott, nem tartja rasszistának vagy putyinistának Orbán Viktornak a hétvégén Tusnádfürdőn elmondott beszédét. Hangsúlyozta: a magyar miniszterelnök kijelentéseit a kontextusában kell értelmezni, nem pedig kiragadni onnan. Kiemelte, jó ideje személyesen ismeri a magyar kormányfőt, ezért ki meri jelenteni, hogy „Orbánban egy cseppnyi rasszizmus nincsen”.

Az RMDSZ elnöke szerint bármilyen mondatot kontextualizálni kell, „másképp a legjobb szándék mellett is félre lehet értelmezni, arról nem is beszélve, amikor valaki szándékosan félre akarja értelmezni és a saját véleményét vagy előítéleteit akarja a félreértelmezés által erősíteni. Ma amúgy is nagy divat, hogy minden mélyebb, árnyaltabb gondolkodás nélkül lefasisztázzuk, lerasszistázzuk azt, aki nem ért velünk egyet, vagy nem egy hangon beszél velünk”.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?