Grindeanu: Nem maradok közlekedési miniszter
A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Sorin Grindeanu bejelentette, hogy nem marad a Közlekedési Minisztérium élén az új kormányban, mivel nem tudná „kellő alapossággal” teljesíteni a PSD élén kapott mandátumát.
„Semmiképp sem maradok a Közlekedési Minisztérium élén, ebben biztosak lehetnek. Nem hiszem, hogy a következő időszakban azt a mandátumot, amit a kollégáimtól, a PSD tagjaitól kaptam, megfelelő alapossággal és sikerrel tudnám teljesíteni miniszteri pozícióból” – nyilatkozta Grindeanu szerda este a România TV műsorában, idézi az Agerpres.
A politikus hozzátette, hogy az elnöki hivatalban tartott informális egyeztetéseken nem esett szó konkrét nevekről a leendő kormányban.
„Személyekről egyáltalán nem beszéltünk. (...) A parlamenti választások fél éve voltak, amelyeket megnyertünk, mi vagyunk a legnagyobb frakció a Parlamentben. Tisztában vagyunk a szerepünkkel, ahogyan az új elnök szerepével is – hogy közvetítőként járjon el, és megpróbáljon egy parlamenti többséget biztosító formulát találni. A PSD a legnagyobb párt a parlamentben, és nem futunk el a felelősség elől, de konkrét személyekről még nem tárgyaltunk. Várjuk az elnöki hivatal javaslatait a konzultációs időszak lezárása után, és ezt követően döntünk a párton belül a további lépésekről” – tette hozzá Grindeanu.
CSAK SAJÁT