George Simion szerint megszüntették ellene a jogsi nélkül vezetés miatt indított eljárást

George Simion parlamenti képviselő, a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke pénteken bejelentette, hogy a legfőbb ügyészség beszüntette az ellene indított eljárást a jogosítvány nélküli gépkocsivezetés ügyében.

George Simion a parlamentben tartott sajtótájékoztatót | Fotó: AgerpresBukaresti sajtótájékoztatóján a futballhuligánból lett politikus elmondta: a vádhatóság beismerte, hogy érvényes jogosítvánnyal rendelkezett szeptember 30-án, amikor igazoltatták a rendőrök, ezért beszüntette az eljárást. „Aznap hajnali háromkor erőszakkal bevittek a közlekedésrendészetre, ahol másfél órán át őrizetben voltam, háromszor is megmotoztak, pedig nem követtem el semmilyen bűncselekményt, semmilyen törvénytelenséget” – jelentette ki Simion.

Az AUR elnökét a napokban értesítette a legfőbb ügyészség az eljárás beszüntetéséről. A sajtótájékoztatón elmondta: azért nem védekezett eddig nyilvánosan a vádak ellen, mert szüksége volt az ártatlanságát bizonyító hivatalos dokumentumokra.

Simion szerint a közlekedésrendészet az elmúlt két évben már másodszor próbálta meg „koholt vádak alapján” őt befeketíteni. „Nem az elítélésem a cél, mert nyilván ennek nem lenne jogalapja, a szándék a hitelrontás. Több tucat újsághír jelent meg arról, hogy jogosítvány nélkül vezettem, mivel ezt közölte a közlekedésrendészet, és ezt nyilatkozta Lucian Bode belügyminiszter is, aki még gratulált is a rendőrségnek is azért, mert csúfot űzött a romániai jogállamiságból” – nyilatkozta az ellenzéki pártelnök.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Simion kijelentette, hogy „politikai megrendelésre hurcolta őt meg az állam több intézménye”, mert a hatalmon lévők így akarták megakadályozni az AUR-nak a kormány épülete előtti térre tervezett tüntetését. Ugyanakkor örömét fejezte ki, hogy „a román igazságszolgáltatás nem csatlakozott ehhez a piszkos játékhoz”. A pártelnök közölte, hogy beperelni készül a meghurcolásában résztvevő intézményeket.

Kapcsolódók

Kimaradt?