Gazdag színházi kínálat a 12. Vásárhelyi Forgatagon 

A 12. Vásárhelyi Forgatag idén is gazdag és sokszínű színházi programmal várja a közönséget, klasszikus és kortárs előadásokkal, melyek elmélyülésre és feltöltődésre egyaránt lehetőséget kínálnak - írják közleményükben a szervezők.

Az eseménysorozatot a szombathelyi Weöres Sándor Színház vendégjátéka, A Noszty fiú esete Tóth Marival című előadása nyitja. Mikszáth Kálmán jól ismert története – a hatalomról, szerelemről és az érdekek bonyolult hálójáról – izgalmas, látványban gazdag formában jelenik meg a színpadon. Az előadást augusztus 25-én, 19:00 órakor láthatják a Nemzeti Színház Nagyszínpadán.

A szombathelyi Weöres Sándor Színház vendégjátéka, A Noszty fiú esete Tóth Marival című előadása | Fotó: Vásárhelyi Forgatag sajtóirodája

Másnap, augusztus 26-án a Spectrum Színház saját produkciója, a Hinni az igaziban című Márai Sándor szövege alapján színpadra alkalmazott monodrámát mutatják be. Történet az emberi tartásról, önazonosságról és az „igazi” kereséséről. Az előadást a Spectrum Színházban este hét órától mutatják be. 

Hinni az igaziban, a Spectrum Színház produkciója | Fotó: Vásárhelyi Forgatag sajtóirodája

Augusztus 27-én két különleges előadás közül is választhat a közönség: a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata Ház a blokkok között című produkcióját 19:00 órától a nagyteremben láthatják. A történet egy erdélyi kisvárosban, 1983 telén és 1984 tavaszán játszódik, bemutatva a Both-ház és lakói életének egy szeletét, a korszak hangulatát idézve.

Ugyanezen az estén, 19:00 órakor Bogdán Zsolt, kétszeres UNITER- és Jászai Mari-díjas művész lép színpadra különleges Ady-estjével a Spectrum Színházban. Az est versekből, naplórészletekből és publicisztikákból áll, és Ady Endre emberi oldalát, lelkének mélységeit eleveníti meg verssel, zenével és szuggesztív előadásmóddal.

Ház a blokkok között - A Marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat előadása | Fotó: Bereczky Sándor

A sort Szabó Magda örökérvényű regényének színpadi adaptációja, a Régimódi történet zárja, amelyet a budapesti József Attila Színház mutat be augusztus 29-én, 19:00 órakor a Nemzeti Színház nagyszínpadán. Az előadás a család, a női szerepek és a múlt súlyának kérdéseit dolgozza fel megrendítően szép, aktuális formában. A fesztivál szervezői felhívják a figyelmet, hogy az előadások többsége ingyenes, de előzetes helyfoglalás szükséges. A jegyek 2025. augusztus 19-én, 9:00 órától válthatók: személyesen a Kultúrpalota jegypénztárában, online a Visit Maros honlapján (előzetes regisztráció szükséges) Egy személy legfeljebb 6 jegyet válthat.

A Színházi Forgatag szervezője a Spectrum Színház, partnere a Vásárhelyi Forgatag és Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala. A Ház a blokkok között előadás a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának produkciója. Az előadásra belépőt a színház jegypénztárában, a szokásos áron vásárolhatják meg az érdeklődők.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?