Folytatják a kül- és beltelkek tulajdonjogi helyzetének rendezését Szilágy megyében

A tavalyi év elejét a koronavírus árnyékolta be, átadásra várt a Prefektusi Hivatal felújított székhelye, közben kezdetét vette a népszámlálás, a szomszédban pedig háború tört ki, minek hatására a kormánynak megoldásokat kellett találnia a hirtelen jött energiaválságra. Egyszóval, nehéz éven vagyunk túl – vont mérleget Dari Tamás, Szilágy megye prefektusa.

Dari Tamás prefektus (jobbról) szerint régóta húzódó földvitákat kell megoldaniuk | A szerző felvételeAz elmúlt évekhez hasonlóan az audienciák központi témája – az esetek többségében - a földügyek rendezése. A legtöbb esetben bonyolult, régóta húzódó problémák megoldásában kérnek segítséget a lakosok. „Ami tőlünk telik, megtesszük, és válasz nélkül senkit nem hagyunk. Örömmel könyveltem el az elmúlt év végén, hogy a kiadott tulajdonlapok számát jelentősen sikerült növelni” – nyilatkozta az RMDSZ-es kormánymegbízott.

Munkája során a lekülönfélébb problémákkal találkozik, amit az utóbbi időben az energiaválság okozott. Mint mondta, számos idős vagy fogyatékkal élő személy került nehéz helyzetbe, s számukra megoldást kell és kellett találni. Ilyen típusú szociális támogatás a február elsejétől elérhető energiakártya is, amelyre a 60 év feletti, havi 2000 lejnél kisebb jövedelemmel rendelkező nyugdíjasok, rokkantnyugdíjasok, súlyos fogyatékossággal élők, illetve szociális segélyben részesülő családok jogosultak. Ezek mellett a kormány meleg ételre, tanszerekre és ruházatra költhető juttatásokkal segíti az alacsony jövedelemmel rendelkező családokat, nyugdíjasokat, hátrányos helyzetűeket.

A tervekről szólva Dari Tamás elmondta, a prefektúra „határidőnaplója” már az év első napján szinte tele van, hiszen sok olyan esemény szervezői vagy lebonyolítói, melyeket minden évben, havi rendszerességgel megrendeznek.

Kapcsolódók

Kimaradt?