Fokozatosan mindenki számára 65 évre emelik a nyugdíjkorhatárt

Elvekről és kritériumokról állapodtak meg az Európai Bizottsággal, hogy teljesíteni lehessen a különleges nyugdíjak rendszerének megreformálásával kapcsolatos elvárásokat, számolt be hétfőn a munkaügyi miniszter.

Marius Budăi kifejtette, a módosítási javaslatok csütörtökre lesznek készen, és a változásokat fokozatosan vezetik majd be. A megállapodásról kifejtette, a nyugdíjkorhatárt a közszférában fokozatosan 65 évre emelik. A nyugdíjjogosultságok kiszámítása a járulékfizetési időszak fokozatos növelésével történik majd, ahogyan az az állami rendszerben előírt, hogy a számítás a teljes időszakra vonatkozzon.

Marius Budăi | Fotó: Agerpres

A szükséges szolgálati időt fokozatosan emelik azok esetében, akikre eddig ez nem vonatkozott a nyugdíj kiszámításánál. Ugyanakkor megszüntetik a speciális törvények alapján történő nyugdíjakat és juttatásokat. A bírák sem választhatják majd meg, hogy milyen időszakra számítsák a nyugdíjukat, de ezt is csak fokozatosan vezetik be. A katonai és a belügyminisztériumi nyugdíjakat is megreformálják, de a már folyósított nyugdíjak nem csökkennek. A reform legfontosabb elve, hogy kiküszöbölje a nagy különbségeket a nyugdíjrendszerben, de az átmenet nem lehet drasztikus, felelősen kell dönteni, fogalmazott a miniszter. Kifejtette, a módosító javaslatok egy része már elkészült, azt az utasítást kapták, hogy szerda estig összegezzék az indítványokat, ezeket a kormány csütörtökön terjesztené a parlament elé. Marius Budăi örömmel nyugtázta, hogy megállapodtak az Európai Bizottsággal, és szavatolta, hogy ezt tiszteletben is fogják tartani.

Románia az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében vállalta, hogy megreformálja a speciális nyugdíjak rendszerét. Amennyiben ez nem történik meg, el fogja veszíteni a számára elkülönített keretösszeg egy részét.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?