Fiatalokat vettek őrizetbe a Hargita megyei rendőrök lopás gyanújával
Két fiatalt vettek őrizetbe a maroshévízi rendőrkapitányság munkatársai kedden minősített lopás gyanúja miatt. Az elkövetők cigarettát és készpénzt loptak, valamint egy páncélszekrény eltulajdonításában is részt vettek a gyanú szerint.
Az őrizetbe vett fiatalok a nyomozás eddigi adatai szerint alaposan gyanúsíthatók azzal, hogy januárban cigarettát és készpénzt tulajdonítottak el egy kereskedelmi egység székhelyéről. A keletkezett kár értéke megközelíti a 16 ezer lejt – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata.
A rendőrségi vizsgálat során az is kiderült, hogy a fiatalok februárban egy páncélszekrény ellopásában is részt vehettek, amelyben pénzt, ékszereket és más értéktárgyakat tároltak. A maroshévízi bíróság elrendelte a két gyanúsított 30 napos előzetes letartóztatását.
Az ügyben a rendőrség az ügyészség irányításával folytatja a nyomozást, minősített lopás és bűnsegédlet minősített lopásban bűncselekmények miatt.
CSAK SAJÁT