Fenyegetőznek a múzeumi és könyvtári alkalmazottak: általános sztrájkba lépnek

Szombaton késő este ért véget a múzeumi és könyvtári alkalmazottak fővárosi tüntetése. A kulturális ágazatban és médiában dolgozók érdekeit képviselő CulturMedia szakszervezeti szövetség által kezdeményezett megmozdulás a Sötétség a romániai múzeumokban címet viselte, és mint írtuk, a Múzeumok éjszakája rendezvénnyel egyidőben szervezték meg.

Decebal Vleja, a CulturMedia szakszervezeti szövetség első alelnökének tájékoztatása szerint a tüntetésen körülbelül 600 személy vett részt, akik számos más település mellett Nagyszebenből, Brassóból, Temesvárról érkeztek a fővárosi Victoriei térre.

A szakszervezeti vezető arról számolt be az Agerpres hírügynökségnek, hogy Marcel Ciolacu miniszterelnök nem fogadta a tüntetők képviselőit, akiket a kormánypalota kapuján sem engedtek át.

Tüntetők a kormány épülete előtt | Fotó: Agerpres

Kijelentette, ha csütörtökig a kormányfő nem talál megoldást követeléseikre, figyelmeztető sztrájkot tartanak, majd általános sztrájkot robbantanak ki. Felhívta a figyelmet, hogy az infrastruktúra-beruházások és ingatlanfejlesztések előfeltétele a terepek régészeti feltárása, ezt pedig részben múzeumi szakemberek végzik, más kutatóintézetek és egyetemek szakértőivel együtt. A nemzetközi kiállításokon való részvételt is muzeológusok készítik elő. Mindezek a munkálatok megbénulnak, ha a múzeumi alkalmazottak sztrájkba kezdenek – figyelmeztetett Veja.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?