Felmondott a Kolozs megyei mentősök szülőkkel gúnyolódó diszpécsere

Felmondott a Kolozs megyei mentőszolgálata diszpécsere, aki nemrég szakmaiatlan, gúnyolódó hangnemben beszélt egy házaspárral.

Mint arról beszámoltunk, a vidéken élő szülők a héten hoztak nyilvánosságra egy novemberi beszélgetést, miután megszerezték a felvételt a Különleges Távközlési Szolgálattól. A szülők azért hívták fel az esti órákban 112-es segélyhívó számot, mert másfél éves kislányuk vizelete véres volt, és fájdalmai is voltak. A diszpécser azonban a háziorvosukhoz irányította őket.

Előbb a gyermek apja, majd az anyja próbálta kétségbeesetten megértetni vele, hogy abban az órában nem tudnak a háziorvosukhoz fordulni. A diszpécser hajthatatlan volt, és gyúnyolódva, kioktató hangnemben beszélt velük.

A Kolozs megyei apuka elmondta, hogy aznap háromszor is felhívták a 112-es segélyhívó számot, és már arra készültek, hogy vonattal viszik kórházba a gyermeküket. Végül a harmadik hívásra a diszpécser kiküldte a mentőt.

A Kolozs megyei mentőszolgálat belső vizsgálatot rendelt el az ügyben, szerdán volt az alkalmazott meghallgatása. Csütörtökön azonban a mentőszolgálat igazgatója arról számolt be, hogy a diszpécser benyújtotta felmondását, ez volt a nő személyes döntése.

(Címlapi illusztráció forrása: Agerpres)

Kapcsolódók

Kimaradt?