Gúnyolódott a Kolozs megyei mentősök diszpécsere a kislányukért aggódó szülőkön

Belső vizsgálatot rendelt el a Kolozs megyei mentőszolgálat igazgatója, miután nyilvánosságra került, hogy a szolgálat egyik diszpécsere megalázó módon viselkedett egy házaspárral, akik beteg gyermeküknek kértek segítséget.

A vidéken élő szülők azért hívták fel az esti órákban 112-es segélyhívó számot, mert másfél éves kislányuk vizelete véres volt, és fájdalmai is voltak. A diszpécser azonban a háziorvosukhoz irányította őket.

Előbb a gyermek apja, majd az anyja próbálta kétségbeesetten megértetni vele, hogy abban az órában nem tudnak a háziorvosukhoz fordulni. A diszpécser hajthatatlan volt, és gyúnyolódva, kioktató hangnemben beszélt velük. Ez a beszélgetés még novemberben zajlott le, a szülők megszerezték a Különleges Távközlési Szolgálattól, és most nyilvánosságra hozták.

A Kolozs megyei apuka a Digi24-nek elmondta, hogy aznap háromszor is felhívták a 112-es segélyhívó számot, és már arra készültek, hogy vonattal viszik kórházba a gyermeküket. Végül a harmadik hívásra a diszpécser kiküldte a mentőt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A Kolozs megyei mentőszolgálat igazgatója, Horia Simu közölte, hogy belső vizsgálatot rendelt el az ügyben. „Én sem szeretném, hogy valaki ilyen hangnemben beszéljen velem” – jelentette ki.

(Címlapfotó: Agerpres)

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?