Felmérés: előrehozott választások esetén simán nyerne az AUR – a SOS és a POT labdába sem rúgna

Ha előrehozott választásokat rendeznének, az AUR különösebb izgalmak nélkül, fölényesen győzne, derül ki a Sociopol közvélemény-kutatásából.

Ez az első felmérés az államfőválasztás második fordulója után, amikor Nicușor Dan maga mögé utasította George Simiont, az AUR jelöltjét.

Nicușor Dan győzelme után szóba kerültek az előrehozott parlamenti választások, ezért a Sociopol május 26–28. között végzett egy közvélemény-kutatást, hogy felmérjük, hogy állunk a szavazatokkal, idézi Mirel Palada szociológus, a Sociopol igazgatójának Facebook bejegyzését az Adevărul.

Tarolna az AUR | Fotó: Agerpres
A felmérés szerint a legtöbb szavazatot a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) kapná, amely elsöprő fölénnyel nyerne.

Az AUR uralja a romániai politikai palettát, 36%-kal. A PSD a szimbolikus 20 százalék alá esett: 17% szavazna a Szociáldemokrata Pártra. A PNL és az USR nem profitálnak Nicușor Dan győzelméből: a PNL csak 14%-on, az USR pedig csak 12%-on áll" – tette hozzá a Sociopol igazgatója.
Az RMDSZ 6%-ot kapna, míg az SOS Románia és a Fiatal Emberek Pártja (POT) nem jutna 3% fölé.

„A szuverenista pártok, a POT és az SOS Románia nagyot zuhantak, 3%, illetve 2 százalékon állnak. A szuverenista szavazatok az AUR-hoz összpontosulnak. A többi kis párt egyértelműen 5% alatt van" – tette hozzá a szociológus.

A felmérést 2025. május 26. és 28. között végezték, 1001 fős mintán, telefonos interjú módszerrel. A felmérés reprezentatív a Romániában lakó felnőtt lakosságra, hibahatára +/- 3,2%.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT



Kapcsolódók

Kimaradt?