banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Fekete március-emlékművet állítanak Marosszentgyörgyön

Fekete március-emlékművet állítanak szombaton Marosszentgyörgyön. A magyar és roma szimbólumokat tartalmazó alkotás Máthé Mihály helyi szobrász műve – tájékoztatta portálunkat Sófalvi Szabolcs, a település polgármestere.

Az 1990-ben történt marosvásárhelyi események során a békésen tüntető magyar és roma nemzetiségű személyek közül többeket megfenyegettek, meghurcoltak, bebörtönöztek. Ezeknek az áldozatoknak, sebesülteknek, meghurcoltaknak állítanak emléket ezzel Marosszentgyörgyön szombaton déli 12 órakor. 

„Az emlékmű felállítását azért kezdeményeztem, hogy arra emlékeztessen: az 1990 márciusához hasonló eseményeknek többet nem szabad előfordulniuk” –  nyilatkozta Sófalvi Szabolcs hozzátéve: nem egymás ellen, hanem összefogva, békében kell élnünk.

A talapzaton egy Sütő András-idézet kapott helyet, amely szintén erre az eseményre emlékeztet, és így szól: „az én reményem a szót értésé!”

A megalkotásban Magyarország kormánya által is támogatott emlékművet a marosszentgyörgyi Temető utcában, a református és a római katolikus temető találkozási pontjánál helyezik el. A két és fél méter magas talapzatot Jakab Gyula művész készítette, az alkotást Szovátán Sánta Csaba szobrász öntötte formába.

Kapcsolódók

Kimaradt?