Ezt üzente Ciolacu a roma holokauszt emléknapján

Marcel Ciolacu miniszterelnök szerdán, a roma holokauszt nemzetközi emléknapján kiadott üzenetében megerősítette a kormány elkötelezettségét az idegengyűlölet, a diszkrimináció és a gyűlöletbeszéd elleni küzdelem folytatása, a múlt emlékének megőrzése, valamint a túlélők támogatása és védelme mellett.

„Románia és Európa ma emlékezik a romák elleni holokausztra – a samudaripére, a második világháború történelmének egy újabb fekete lapjára. Azoknak a bátor embereknek köszönhetően, akik összefogtak, hogy dokumentálják és napvilágra hozzák a közösség elleni bűnöket és a náci rezsim alatt elszenvedett szenvedéseket, tudjuk, hogy Európában több mint 500 ezer roma vesztette életét kényszermunkatáborokban, megsemmisítő táborokban vagy a deportálások során. A Transznisztriába deportált 25 ezer romániai roma közül 11 ezren haltak meg tífusz, éhezés vagy a hideg miatt. Több ezer gyermek maradt árván, életük, sorsuk örökre megpecsételődött. Kötelességünk biztosítani, hogy, bármilyen fájdalmas is, minden új generáció megismerje és életben tartsa az igazságot az önmegbékélés és a megbékélés érdekében” – fogalmazott üzenetében Ciolacu.

Fotó: Agerpres

A miniszterelnök hangsúlyozta annak fontosságát is, hogy az igazságot rekonstruálják a túlélők vagy közvetlen leszármazottaik vallomásai alapján.

„Szeretném, ha tudatában lennénk annak, hogy ha most nem fokozzuk a kutatást és a tanúvallomások gyűjtését, nem lesz már rá lehetőségünk” – mutatott rá a kormányfő.

Hozzátette, hogy Románia és a többi európai állam megértették, hogy támogatniuk kell a roma közösséget a számára létfontosságú történelmi, kulturális és társadalmi vonatkozásában.

Üzenete végén mély együttérzését fejezte ki a roma közösségnek az átélt szenvedések és veszteségek miatt.

„Megerősítem a román kormány elkötelezettségét az idegengyűlölet, a diszkrimináció és a gyűlöletbeszéd elleni küzdelem folytatása, a múlt emlékének megőrzése, a túlélők támogatása és védelme, valamint a történelem e sötét oldalával kapcsolatos oktatás és kutatás előmozdítása mellett. Ezen a nagyon fontos napon együttérzésemet fejezem ki a romániai és máshol élő roma közösségeknek az átélt szenvedések és veszteségek miatt, tisztelettel adózom a romák elleni holokauszt áldozatainak emléke előtt, és remélem, hogy az emberiség és az emberség eme kudarcának emléke megakadályozza, hogy az valaha is megismétlődjön” – fogalmazott Ciolacu.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?