Ez okozhatta a ploieşti-i kórháztüzet

Forrás: Facebook/ISU PrahovaEgy zárlatos konnektor okozhatta a ploieşti-i járványkórháznál keletkezett tüzet – az egészségügyi intézmény menedzsere szerint a jegyzőkönyvben ezt jelölték meg a tűzoltók az incidens lehetséges okaként.

Bogdan Nica csütörtökön azt mondta, végleges szakvélemény még nem született, a tűzoltók feltételezése szerint azonban vélhetően egy rövidzárlat okozta a tüzet, amely akkor keletkezett, amikor egyik ágy hozzáért a konnektorhoz.

Az igazgató elmondta, februárban a katasztrófavédelem megbírságolta az intézményt a tűzvédelmi engedély hiánya miatt. Nica állítása szerint idén az egészségügyi minisztériumtól semmiféle támogatást nem kaptak, csak a megyei tanács folyósított a kórháznak pénzt.

Miután megkapták az összeget, három épületrészre megszerezték a tűzvédelmi engedélyt, 30-40 napon belül pedig arra a külső épületre is megkapják, amelyben a járványkórház működik. Ezen az osztályon egyébként nem talált rendellenességeket az ISU a februári ellenőrzéskor, a túl kevés poroltó jelentette az egyetlen problémát, ezt azonban azóta orvosolták – tette hozzá.

Elmondása szerint ezen az osztályon végezték a legtöbb beruházást, az elektromos hálózatot és az oxigénberendezéseket is szakosodott cégek ellenőrizték, és semmiféle problémát nem észleltek, ugyanakkor a személyzet is megfelelő tűzvédelmi képzésben részesült.

„Rettenetesen sajnálom, ami történt, magamat tartom a fő vétkesnek” – mondta Nica, hozzátéve, a nap végéig eldönti, hogy lemond-e az igazgatói tisztségről vagy sem.

Mint ismert, a ploieşti-i járványkórház egyik kórtermében csütörtök reggel kiütött tűzben két páciens életét vesztette. Egy ápolónőt égési sérülésekkel szállítottak a bukaresti Floreasca kórházba.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?