Eurostat: a romániai szabadfoglalkozásúak vannak a leginkább kitéve az elszegényedés veszélyének

Az Európai Unió területén élő felnőttkorú szabadfoglalkozásúak csaknem egynegyedét (23,6 százalék) fenyegette 2021-ben az elszegényedés és a társadalmi kirekesztettség veszélye. A tagállamok közül Romániában volt a legnagyobb ez az arány, a szabadfoglalkozásúak 70,8 százaléka volt kitéve ennek a kockázatnak – derül ki az Eurostat csütörtökön közzétett adataiból.

Az EU statisztikai hivatala azt is hangsúlyozta, hogy Romániában nőtt a legnagyobb mértékben a szegénység és a társadalmi kirekesztettség kockázatának kitett szabadfoglalkozásúak aránya tavaly, 2020-hoz képest 5,1 százalékpontos volt a növekedés.

Illusztráció: Pexels

Magas volt a szegénység és a társadalmi kirekesztettség veszélyének kitett szabadfoglalkozásúak aránya Portugáliában és Észtországban is (32,4, illetve 32,2 százalék), ezzel szemben Írországban, Cipruson, Magyarországon és Csehországban 10 százalék alá szorult. 2020-hoz mérten 2021-ben 11 tagországban javult a helyzet ezen a téren, a legnagyobb mértékű javulást Írország és Magyarország jelentette, ahol 3,2, illetve 3,7 százalékkal csökkent az arány.

Az Eurostat megjegyzi, hogy a szabadfoglalkozásúak kategóriája volt az egyetlen, amelyben romlott a helyzet az elszegényedés kockázatának való kitettség tekintetében 2021-ben 2020-hoz képest. Ugyanebben az időszakban a munkanélküliek, a nyugdíjasok és a foglalkoztatottak körében 1,6, 0,6, illetve 0,3 százalékponttal csökkent a szegénység és a társadalmi kirekesztettség kockázata.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?