Európa öt legjobb fiatalok által szervezett fesztiválja között a VIBE

Az Európai Fesztivál Díjak Fiatalok nélkül lehetetlen (Impossible without Youth) kategóriájának szűkített listájára került a rendezvény. A Vibe többek között dán és osztrák fesztiválokkal versenyez a címért, de a szervezők szerint a fiatalokkal való közös munka nem a díjakért fontos, ők biztosítják azt a frissességet és életerőt, ami nélkül nem érdemes hasonló kezdeményezésbe fogni.

Pimaszul fiatal szervező csapattal indult 2017-ben a VIBE Fesztivál és bár a főszervezői mag többnyire változatlan, a teljes szervezőgárda többsége még mindig egyetemista éveiben jár.

Fotó: VIBE Fesztivál/Facebook

„A VIBE Fesztivál alapötlete az volt, hogy egy találkozási pontot biztosítson az erdélyi magyar fiatalok számára. 2022-ben a 82 130 résztvevővel túlszárnyaltuk saját várakozásainkat. Ezt a sikert a szervező és résztvevő fiataloknak köszönhetjük, ugyanakkor ezt ismeri el az Európai Fesztivál Díjak Fiatalok nélkül lehetetlen kategóriájában a szűkített listán való szereplés is” – mondta el Rés Konrád Gergely fesztiváligazgató. Hozzátéve, ő maga is egyetemistaként kóstolt bele a fesztiválszervezésbe.

A Vibe Fesztivál törekszik arra, hogy több generációt is megszólítson, ezt bizonyítja a meghívott előadók sora is. A szervezőcsapat viszont összetett, a VIBE csapatát szervesen egészítik ki a különböző diákszervezetek tagjai. A főszervezői gárda együttműködik az Országos Magyar Diákszövetséggel (OMDSZ), a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel (KMDSZ), és a magyar középiskolások szervezeteit tömörítő MAKOSZ-szal is, sőt személyi átfedések révén is erős ez a kapcsolat. A különböző diákszervezetekben közösségépítés, rendezvényszervezés terén szerzett tapasztalatokat remekül lehet kamatoztatni a VIBE csapatában, és fordítva: a VIBE szervezése közben tanultakat a diákok, egyetemisták visszaforgathatják saját közösségeikbe.

„Egy fesztiválon dolgozni remek fejlődési lehetőség. De nekünk is sokat jelent a fiatalokkal való közös munka. Hiszen biztosítja rendezvényünknek azt a frissességet, életerőt, ami csak a huszonéveseké, enélkül a lelkület nélkül pedig úgy hiszem, nem érdemes hasonló kezdeményezésbe fogni” – részletezte a fesztiváligazgató.

Több mint 1000 fiatal dolgozott a 2022-es kiadás szervezésén és megvalósításán. A VIBE infrastruktúráját biztosító csapaton kívül 117 szervező vett részt a különböző feladatokban, akiknek átlagéletkora 25 év volt. Az ő munkájukat egészítette ki az a 341 önkéntes, akik közül a legfiatalabb 16 éves volt.

Az Európai Fesztivál Díjakat január 18-án osztják ki a fiatalok városának tartott Groningenben. Hollandia egyik legészakibb városában 40 ezer diák tanul.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?