Erdélyi települések kapnak közel tízmillió lejt a kormány tartalékalapjából

A fejlesztési minisztérium által felterjesztett jogszabálytervezetet fogadott el hétfői ülésén a kormány, s ennek értelmében a tartalékalapból utalhatnak ki összesen 9,7 millió lejt erdélyi önkormányzatoknak – jelentette be Cseke Attila RMDSZ-es fejlesztési miniszter.

Cseke Attila fejlesztési miniszter | Fotó: rmdsz.roKovászna megyében a folyamatban lévő beruházások befejezését garantálja az odaítélt kormányzati támogatás, amelyből a kommandói iskola felújítására és a vízhálózat kiépítésére költhet 2 millió lejt a helyi önkormányzat, a megyei tanács pedig 1 millió lejből finanszírozhatja a helyreállítási alapból és az Anghel Saligny közművesítési programon keresztül támogatott beruházásokhoz szükséges dokumentáció megvalósítását.

Maros megyében Nyárádszereda és Erdőszentgyörgy részesül félmillió lejes, illetve hétszázezer lejes támogatásban ingatlanvásárlásra. Erdőszentgyörgyön a városi kórház belgyógyászati részlege működne a megvásárolt ingatlanban.

A jogszabály értelmében Hargita Megye Tanácsa működési költségekre költheti az 1 millió lejes támogatást, Parajd és Madéfalva pedig 3 millió, illetve félmillió lejt költhet útfelújításra.

Kolozs megyében Körösfő önkormányzatának utal a kormány 1 millió lejt a tartalékalapból, Bánffyhunyad pedig háromszázezer lejt kap a távfűtési rendszer kazánházának javítási munkálataira.

A kormány összesen 16 településnek utalt ki 54,3 millió lejt
Tizenhat település kiadásainak fedezésére utalt ki költségvetési tartalékalapjából több mint 54,3 millió lejt a kormány. A kabinet tájékoztatása szerint olyan településekről van szó, amelyeknek helyi fejlesztési projektek társfinanszírozásához, az Ukrajnából érkező menekültek helyzetének kezeléséhez vagy a lakosságnak nyújtott valamely közszolgáltatás folytonos biztosításához van szükségük támogatásra.

Kapcsolódók

Kimaradt?