Épül a kovásznai wellness-központ

A háromszéki turizmus egyik fellegvárának számító Kovászna fürdővárosban elkezdődött a multifunkcionális wellness-központ építése. Gyerő József polgármester szerint a korszerű fürdőközpont két éven belül elkészülhet.

A 44 millió lejes beruházást az állami költségvetésből fedezik az Országos Befektetési Társaság (CNI) által. A kétszintes wellness-központ többek között fedett és szabadtéri medencéket, rekreációs területeket, vízi csúszdát, szaunát, sókamrát, mofettát, római fürdőt, kávézót és vendéglőt foglal majd magába. Ezzel a város természetes gyógyturisztikai adottságait, az ásványvizeket, mofetta gázakat és az ionizált levegőt szeretnék kamatoztatni.A wellness-központ látványterve | Forrás: Kovászna város önkormányzata

A jövendőbeli fürdőközpont 393 személyt tud majd befogadni, s 66 parkolóhellyel rendelkezik majd. A legmodernebb zöldtechnológiát alkalmazzák az épületen és az energiatakarékosság érdekében 30 centiméter vastag hőszigeteléssel burkolják a falakat, ugyanakkor az épület teljes tetőfelületére áramtermelő napelemeket telepítenek.

Jelenleg is Kovászna városba érkezik a legtöbb turista Háromszéken, ám a település kínálatát a szociális turizmus határozza meg, azaz a legtöbb vendég az állam által finanszírozott ingyenes vagy kedvezményes jegyekkel érkezik kezelésre. Ezzel szemben a három hektáros területen épülő wellness-központ az élményturizmust szolgálja, amivel színesíteni szeretnék a kínálatot, a fizetőképes turistákat célozzák, a hazai és külföldi látogatók számának emelkedését remélik tőle.

Kapcsolódók

Kimaradt?