banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Engedély nélkül – szennyezett víz miatt vizsgálódnak a népszerű Bihar megyei üdülőtérségben

Szennyezett ivóvíz miatt került a hatóságok figyelmébe a csarnóházi (Bulz) vízszolgáltató. Kiderült, a Bihar megyei község polgármesteri hivatala által működtetett vállalat engedélyei évekkel ezelőtt lejártak.

Illusztráció

A természetszerető turisták körében népszerű térségben vendégházak és panziók üzemeltetői kaptak negatív visszajelzéseket a víz minősége miatt. A Bihoreanul értesülései alapján emiatt többen is kivizsgáltatták a csapvizet, és így derült ki, hogy az baktériumokkal fertőzött. Az egyik helyi szálló tulajdonosa azt mondta: a problémák télen kezdődtek, amikor az egyik vendége kórházba került. Úgy tudta meg, hogy E-coli és egyéb enterococcus baktérium okozta a fertőzést. Hiába fertőtlenítette viszont az éttermét, a probléma nem szűnt meg. Ekkor küldte be kivizsgálásra a csapvizet, amelynek eredménye kimutatta a baktérium jelenlétét a vízmintában. Hasonlóan járt el egy másik helyi szállótulajdonos is, de mivel a szolgáltató szerint a csapvíz minősége megfelelő, inkább saját vízszűrő rendszert szereltetett fel a panziójába.

A panaszok miatt a közegészségügyi hivatal helyszíni vizsgálatot tartott az Aqua Jád-völgye Kft.-nél, ugyanakkor a területi környezetőrség is vizsgálatot indított, miután kiderült: az önkormányzati tulajdonban lévő vállalat környezetvédelmi engedélye 2019-ben lejárt, 2021 januárjában pedig a szolgáltatói licence is megszűnt. Gheorghe Cucuian, a község alpolgármesterének nincs tudomása arról, hogy gond lenne a csapvízzel. „Iható, én is fogyasztom” – mondta a Bihoreanulnak. Ugyanakkor a vízszolgáltató ügyvezetője, Felicia Neama szerint nem tőlük származik a szennyezett víz, hanem a helyiek saját kútjaiból. Neama 2021 decembere óta irányítja a vállalatot, de bevallása szerint csak nemrég értesült arról, hogy az engedélyeik lejártak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?