Elütötte a volt minisztert egy gépkocsi, miközben ikreit vitte az elektromos rolleren
Az üzleti környezetért felelős volt miniszter, Ilan Laufer és két gyermeke kedden reggel közlekedési balesetbe keveredett Bukarestben: egy autó ütötte el őket, miközben elektromos rolleren voltak. Sem a volt minisztert, sem a gyerekeket nem kellett kórházba szállítani. Laufer korábban, 2023 augusztusában is érintett volt egy közlekedési balesetben.
A fővárosi közlekedési rendőrség közlése szerint körülbelül 08:50 órakor a 112-es segélyhívón érkezett bejelentés a balesetről.

„A helyszínre érkező közlekedési rendőrök megállapították, hogy a bejelentés valós, és egy olyan balesetről van szó, amelyben egy gépjármű és egy elektromos roller volt érintett. Az első adatok szerint az elektromos roller vezetője, egy 42 éves férfi, két kiskorút szállított a rolleren” – idézi a rendőrség közleményét a News.ro. Hozzátették, a baleset következtében senkit sem kellett kórházba szállítani.
„Mivel kizárólag anyagi kár keletkezett, az érintett személyeket a kisebb balesetekkel foglalkozó osztályhoz irányították az ügy rendezése érdekében. Mindkét járművezetőt alkoholszondával ellenőrizték, az eredmények nulla értéket mutattak” – tette hozzá a forrás.
A rolleren a két gyermekkel együtt tartózkodó személy Ilan Laufer volt miniszter volt.
Felidézték, 2023 augusztusában Laufer és családja érintett volt egy másik közlekedési balesetben a Prahova megyei Câmpina városában, amikor Laufer autója egy fának, majd egy másik járműnek ütközött, amelyet éppen próbált elkerülni. Az autóban Laufer, felesége és két gyermeke tartózkodott, a legsúlyosabban a fia, Nathaniel sérült meg.
CSAK SAJÁT


