Elutasították a koronavírus-válsággal kapcsolatos parlamenti vizsgálóbizottság felállítását

Fotó: AgerpresElutasította a parlament a koronavírus-válsággal kapcsolatos parlamenti vizsgálóbizottság felállítását.

A bizottság felállítását 156-an támogatták, 230-an ellene szavaztak.

Az ellenzék azt mondta: egy ilyen bizottság fényt derítene azokra az adatokra, amelyekben a hatalom saját miniszterei is kételkedtek. A kormánykoalíció képviselői többek között azzal érveltek, hogy szükségtelen egy ilyen bizottság, hisz az egészségügyi miniszter éppen a kérdéses esetek tisztázásán dolgozik.

Kedden tiltakozó akciót tartottak a Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselői és szenátorai a parlament alsóházi elnökének irodája előtt. A szociáldemokrata törvényhozók arról akarták meggyőzni Ludovic Orbant, hogy a kormánypártok képviselői szavazzák meg azt a javaslatot, hogy hozzanak létre egy parlamenti bizottságot, amely kivizsgálja a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban közölt kormányzati adatok valódiságát.

Alfred Simonis, a PSD képviselőházi frakcióvezetője szerint a „spontán akció” Vlad Voiculescu volt egészségügyi miniszter „megrendítő nyilatkozataira” épül, amely szerint csak egy bukaresti kórház ötszáz halottal kevesebbet jelentett a valósnál. Meglátása szerint „fontos információkat igyekeznek eltitkolni”. 

Kapcsolódók

Kimaradt?