Elutasították Boné Ferenc fellebbezését, marad a 20 év börtön
Lezárult Boné Ferenc büntetőpere, ugyanis a Kolozs megyei táblabíróság elutasította a fellebbezését. A pénteken kihirdetett végleges ítélet szerint tehát 21 év és három hónap börtönbüntetés jár a bartánőjét meggyilkoló Boné Ferencnek.
A Kolozs Megyei Táblabíróság honlapján közzétett információk szerint a büntetésből levonják azt a másfél évet, amit a tettes előzetes letartóztatásban töltött.
Az ügyész egyébként korábban az áldozat életkorát, illetve az emberölés körülményeit, valamit a vádlott előéletét is figyelembe véve az esetében kiszabható legsúlyosabb büntetést, húsz év letöltendő börtönbüntetés kiszabását kérte a bírótól. A volt egyetemi oktatónak kártérítést is kell fizetnie: több mint 10 ezer lej anyagi és 150 ezer euró erkölcsi kártérítést, valamint a perköltséget is meg kell térítenie. A pénteken közzétett információk szerint 300 lej perköltséget kell befizetnie az állam javára, ugyanakkor 2975 lejt az áldozat édesapjának.
Kapcsolódó
Mint ismert, Boné Ferenc tavaly május 21. és 22. fordulóján gyilkolta meg barátnőjét, a 30 esztendős Molnár Beátát. A holttestet nejlonzsákba csomagolta és egy elhagyatott benzinkút mögötti területen elrejtette Bihar és Kolozs megye határán, Nagybáród (Borod) és Báródsomos (Cornițel) között. Bonét Nagyváradon fogták el 26-án, egy forgalomból kivont tehervagonban találták rá a rendőrök. Letartóztatását követően a kolozsvári kihallgatáson beismerte a bűncselekményt, ami után vád alá helyezték, és előzetes letartóztatásba került.
Ahogy arról beszámoltunk, a Kolozs Megyei Törvényszék eredetileg július 6-át jelölte meg az ítélethirdetés napjának. Amikor azonban a megadott napon a helyszínre érkeztünk, a hirdetőtáblán nem szerepelt az ügy a tárgyalt esetek között. Megtudtuk, ez elsősorban amiatt történt így, mert a bíró úgy határozott, nem tart nyilvános ítélethirdetést. A bíróság internetes oldalán megjelent bejegyzés szerint a törvényszék július 11-ére, keddre halasztotta az ítélethirdetést.
A júniusi tárgyaláson a bíró közölte, elkészült az az elmeorvosi szakjelentés, amely megállapította, hogy a vádlott tudatában volt annak, hogy mit követett el és ennek fényében teljes joggal felelősségre vonható. Korábban az elmeorvosi jelentésre várva négy alkalommal halasztották a tárgyalást, azt megelőzően pedig tavaly decemberben azért, mert akkor rendelték el a törvényszéki szakorvosi vizsgálatot annak megállapítására, hogy Boné Ferenc beszámítható volt-e Molnár Beáta meggyilkolásának idején.
A tavaly májusi tragédia nemcsak a kolozsvári, hanem az egész erdélyi (főleg magyar) közvéleményt foglalkoztatta. A 30 éves Molnár Beáta a kolozsvári magyar közélet ismert – és köztiszteletnek örvendő – személyisége volt, a Sapientia-egyetem kolozsvári karán előadóként dolgozott, éppen ott, ahonnan Bonét két évvel ezelőtt eltanácsolták szintén agresszív viselkedése miatt. A volt tanár ugyanis brutálisan bántalmazta a nyílt utcán akkori barátnőjét, amiért egy éves és három hónapos börtönbüntetést kapott, aminek a végrehajtását felfüggesztették. A korábbi tanúvallomások szerint Bonénak nem az volt az első kontrollálatlan viselkedése, hanem korábbi kapcsolataiban is rendszeresen erőszakra ragadtatta magát.
Kapcsolódó
CSAK SAJÁT