banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Előzetesben a három fiatalt halálra gázoló sofőr

Előzetes letartóztatásba helyezték azt a gépkocsivezetőt, aki a Fehér megyei Marosszentimrén vasárnap hajnalban történt, három halálos áldozatot követelő gázolásos balesetet okozta.

A bíróságok portálján közzétett információk szerint a 19 éves vajasdi (Oiejdea) P. Eduárd-Norbert 30 napos vizsgálati fogságba kerül, gondatlanságból elkövetett emberölés és alkoholos befolyásoltság alatti járművezetés miatt indult eljárás ellene.

Fotó: InfoTrafic24

A fiatal sofőr az 1-es országúton, Marosszentimre kijáratánál, egy üzemanyag-töltőállomás közelében hajtott bele egy hat személyből álló csoportba, amelynek tagjai az út szélén haladtak.

A balesetben egy 17, egy 18 és egy 25 éves fiatal életét vesztette.

A sofőr ellenőrzésekor 1,06 milligramm/liter légalkohol-koncentrációt mutatott ki a szonda. Drogtesztet is végeztek rajta, az eredmény szerint kábítószert nem fogyasztott.

Az áldozatok helybéliek, hozzátartozóik szerint éppen hazaérkeztek egy gyulafehérvári klubból, és szerettek volna vásárolni valamit a közelben levő üzemanyag-töltőállomáson. Útközben gázolta el őket az autó.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?