Elmondta a tanügyminiszter, milyen feltételekkel vállalja tovább a tisztséget
Daniel David egy csütörtöki kolozsvári sajtóeseményen kijelentette, hogy bizonyos feltételekkel továbbra is oktatási miniszter maradhat.
Az ügyvivő tárcavezető örömét fejezte ki, amiért az államfő korábban kijelentette, hogy szívesen látná őt az új kormányban is, számol be az Agerpres hírügynökség. Másfelől azonban úgy érzi, hogy oktatási miniszterként teljesítette a küldetését.
Közlése szerint őt azért hívták Bukarestbe, hogy ebben a gazdasági és politikai szempontból „bonyolult” időszakban gondoskodjon az oktatás zavartalanságáról, kezdeményezzen rövid távú sürgős reformokat, mérje fel a hazai tanügy állapotát, illetve javasoljon közép- és hosszú távú megoldásokat. „Mindezt megtettem, az én fejezetem lezárult” – jelentette ki.
Elmondta, hogy több tényezőtől is függ a további szerepvállalása a minisztérium élén, elsősorban a politikai támogatottságától. Másfelől pedig csak akkor vállalna újabb mandátumot, ha a kormány felvállalja az oktatási rendszer általa javasolt közép- és hosszú távú reformját. „Nem azért vállaltam el a miniszteri tisztséget, hogy bekerüljön az életrajzomba és egy rendszert igazgassak (...). Ha reformokat hajthatok végre, akkor tárgyalhatunk róla” – nyilatkozta Daniel David.
CSAK SAJÁT