banner_WcGrRqIF_eurot_Anyasagi_webb_2024-10-15_970x250.png
banner_Vs7ERmQb_eurot_Anyasagi_webb_2024-10-15_728x90.png
banner_saW4mTn2_eurot_Anyasagi_webb_2024-10-15_300x250.png

Elindultak a lejtőn a házak egy Kolozsvár melletti településen

Három évvel azután, hogy kulcsra készen, 116 ezer euróért megvásárolták, a Gorgan család Kolozsvár melletti, dezméri családi háza alatt hatalmas repedés tátong. Az Antena 1 observatornews.ro hírportálja szerint egy 2015-ös Általános Településrendezési Terv (PUG) figyelmeztet a földcsuszamlás veszélyére, ám az építkezési engedélyt egy korábbi, megengedőbb PUG alapján adták meg az ingatlanfejlesztőnek.

Az aradi család 2019 végén költözött az Apahida községhez tartozó Dezmérre, mert úgy gondolták, hogy a Kolozsvár közelében levő vidéki környezet és a pazar kilátás éppen az, amire vágytak, és a kislányuknak is megfelelő lakhely lesz. Először a járdán vettek észre egy kis repedést, három évvel később azonban ez már valóságos árok lett, ami áthalad a ház alatt, majd az udvaron a szomszéd telek irányába. Adrian Gorgan szerint a ház alatt fél méter mély űr tátong, a földcsuszamlás miatt ráadásul a gázcső is többször elrepedt, robbanásveszéllyel fenyegetve.Fotó: observatornews.ro

A Gorgan család beperelte a házat építő ingatlanfejlesztőt, miután nem sikerült megegyezni vele a kár kijavításáról. Hasonlóan járt el egy másik érintett házaspár is.

Grigore Fati, Apahida község polgármestere tagadta, hogy földcsuszamlásról lenne szó az érintett területen. A helyi településrendezési osztály szerint az építkezési engedélyhez csatolt felméréseket 6 méter mélyen végezték, a földcsuszamlás pedig 20 méter mélyen következett be. Az Antena 1 úgy tudta, hogy a 2015-ben készült Általános Településrendezési Terv (PUG) szerint tilos lett volna erre a területre építkezési engedélyt adni, a polgármesteri hivatal azonban helyette egy korábbi, megengedőbb PUG-ot vett figyelembe. Grigore Fati ezt azzal magyarázta, hogy a 2015-ös terv csak javaslat volt, amit a további felmérések alapján elvetettek.

Az Antena 1 kereste a Kolozs megyei építkezési felügyelőséget és az ingatlanfejlesztőt is, de egyik sem kommentálta a kialakult helyzetet.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?